Hazard remekelt, Drogba újra betalált a hat gólig jutó Chelsea-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 20:42
null
Drogba 885 nap után talált be ismét a Chelsea-ben (Fotó: Action Images)
A Chelsea könnyed, kiütéses (6–0) győzelmet aratott a szlovén Maribor ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában, ezzel megerősítette vezető pozícióját a G-csoportban. A Schalke drámai végjátékkal záruló összecsapást nyert meg 4–3-ra a Sporting ellen.

CHELSEA–MARIBOR

A sérült Diego Costa nélkül, Petr Cech-vel a kapuban és a fiatal francia hátvéddel, Kurt Zoumával a védelemben küldte pályára együttesét José Mourinho a Stamford Bridge-re még veretlenül érkező, de nagy zakóval távozó Maribor ellen.

A csatársorban Loic Rémy kezdett csatárposzton (a szezonban harmadszor), és gyorsan meg is hálálta a bizalmat a francia, aki már a 13. percben megkezdte a gólgyártást: John Terry indítása után egyedül vitte végig az akciót, és a tizenhatos vonaláról szépen kilőtte a bal alsót. 1–0

Üröm az örömben, hogy a gól pillanatában Rémy megsérült, és le is kellett cserélni. Mourinho immáron egyetlen ép csatárát, Didier Drogbát küldte a pályára.

Az elefántcsontpartinak sem kellett sok idő a gólhoz, a 23. percben egy kezezés (Mertelj) után kissé szigorúan megítélt büntetőt váltott gólra (2–0), ezzel Drogba 885 nap (a 2012-es Bajnokok Ligája-finálé) után szerzett ismét gólt a Chelsea mezében.

A Maribor bátran futballozott, és olykor lövésig, helyzetig is eljutott, de a védelem nem tudott mit kezdeni a hazai támadóerővel. A 31. percben John Terry következett: a középhátvéd a Maribor szöglete után saját ötösétől egészen a másik kapu ötöséig sprintelt, ahol Fabregas passza után a kapuba passzolt – igaz, félméteres lesről... 3–0

A második félidőben folytatódott a hazaiak fölénye, az 54. percben Felipe Luís Eden Hazard-ral szeretett volna gólt rúgatni, végül Mitja Viler lábáról került a labda a saját kapujába. Öngól, 4–0

Ezt követően edzőmérkőzés hangulat kezdett uralkodni a Stamford Bridge-en, amit a tizenkilenc éves Nathan Aké (Fabregas helyére) és a tizenhét éves (és 112 napos) Dominic Solanke (Oscar) pályára küldése is alátámasztott. Utóbbi ezzel a Chelsea történetének legfiatalabb játékosa lett a BL-ben.

Mindeközben a Maribor szépíthetett volna, de Agim Ibraimi kihagyta az általa kiharcolt büntetőt, a bal oldali kapufát találva el.

A 77. percben Braniszlav Ivanovics is kiharcolt egy büntetőt (a harmadikat a mérkőzésen), amelyet Eden Hazard váltott gólra, lazán a jobb alsóba gurítva. 5–0

Az utolsó percek egyértelműen a Chelsea legjobbjáról szóltak, Hazard a 90. percben Aké nagyszerű indítását tanárian vette át, két szép cselt is bemutatott, majd precíz lövéssel megszerezte az este legszebb gólját – 6–0!

A londoni együttes remek főpróbát tartott a Manchester United elleni vasárnapi angol bajnoki rangadó előtt.

Chelsea–Maribor 6–0

SCHALKE–SPORTING

Choupo-Moting és Huntelaar ünnepli a Schalke győztes találatát(Fotó: Action Images)
Choupo-Moting és Huntelaar ünnepli a Schalke győztes találatát(Fotó: Action Images)

Az első két fordulóban ikszelő Schalke a jóval esélytelenebbnek tartott Sporting ellen megszenvedett a kezdés után, és a 16. percben hátrányba is került, miután a kölcsönben szereplő Nani – kihasználva a védők tanácstalanságát – egy szöglet után a kapuba pöckölte a labdát. 0–1

Sokáig nem örülhettek a vendégek, a 33 perc alatt két sárgát is begyűjtő Maurício miatt előbb emberhátrányba kerültek, majd az előnyük is elolvadt: Fährman segítségével Chinedu Obasi kiegyenlített. 1–1

A fordulás után a tíz emberrel futballozó Sporting szétesett, így a Schalke az 51. percben Klaas-Jan Huntelaar találatával magához ragadta a vezetést (2–1), kilenc perccel később pedig Höwedes már kétgólosra növelte a gelsenkircheniek előnyét (3–1).

Feladhatta volna a Sporting, de inkább megrázták magukat a portugálok, és Adrien Silva büntetőjével csökkentették a hátrányukat (3–2). Sőt! Hatalmas meglepetésre a brazil második találatával a 78. percben már újra döntetlenre álltak a felek (3–3).

Ha ennyi izgalom nem lett volna elég a végére, jött egy újabb büntető, amelyet Eric Maxim Choupo-Moting magabiztosan értékesített, beállítva a 4–3-as végeredményt.

Schalke–Sporting 4–3

BAJNOKOK LIGÁJA
G-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Schalke–Sporting CP 4–3 (Obasi 34., Huntelaar 51., Höwedes 60., Choupo-Moting 90. – 11-esből, ill. Nani 16., A. Silva 63., 78. – az elsőt 11-esből)
Chelsea–Maribor 6–0 (Rémy 13., Drogba 24. – 11-esből, Terry 31., Viler 54. – öngól, Hazard 77., 90. – az elsőt 11-esből)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 3 2 1 0 8–1 +7 7
2. Schalke 3 1 2 0 6–5 +1 5
3. Maribor 3 0 2 1 2–8 –6 2
4. Sporting 3 0 1 2 4–6 –2 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik