BL: Casoni másképp látja csapatát, mint a szurkolók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.22. 23:41
Bernard Casoni, a Videoton vezetőedzője elmondta, elégedett csapatával, amely hosszabbítás után továbbjutott a Bajnokok Ligája 2. selejtezőköréből a The New Saints ellen.

„A lényeg az, hogy kiharcoltuk a továbbjutást, ez a legfontosabb – mondta Casoni. – A játékosok felülmúlták saját magukat, ezért gratuláció jár nekik. Nehéz helyzetben vagyunk, szeretnénk fejlődni, de nem könnyű. Hogy mit szóltam ahhoz, hogy a közönség minket kifütyült, ellenfelünket pedig megtapsolta? Szívük joga ezt tenni, én elégedett vagyok a játékosaimmal.”Casoni. – A játékosok felülmúlták saját magukat, ezért gratuláció jár nekik. Nehéz helyzetben vagyunk, szeretnénk fejlődni, de nem könnyű. Hogy mit szóltam ahhoz, hogy a közönség minket kifütyült, ellenfelünket pedig megtapsolta? Szívük joga ezt tenni, én elégedett vagyok a játékosaimmal.”

„Dolgozunk azon, hogy megerősítsük a csapatot, de nem könnyű ezt megoldani. A kapott gól után nem gondoltam arra, hogy kieshetünk, felemelt fejjel küzdöttünk tovább, és ennek meglett az eredménye. Nem gondolom, hogy óvatosan játszottunk volna.”

A francia szakember a Nemzeti Sport Online kérdésére elmondta, valóban probléma volt, hogy Mirko Ivanovszki mellett nem volt bevethető csatár a csapatban, ez is egy olyan helyzet, amelynek megoldásán napról napra dolgozik a szakmai stáb.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik