BL: Buffon öt számjegyű rekordot döntött, mégis csalódott volt

Vágólapra másolva!
2015.10.22. 09:23
Rekordot döntött Gianluigi Buffon, a Juventus kapusa a Borussia Mönchengladbach elleni, 0–0-ra végződő szerda esti Bajnokok Ligája-mérkőzésen, az olasz válogatott klasszisa azonban csalódott volt az eredmény miatt.

A torinói klub másik emblematikus figurája, az egyesülettől 2012-ben távozó, most 40 éves Alessandro Del Piero 48 867 percet játszott a Zebrák mezében, a 37 esztendős Buffon ezt a csúcsot javította meg a szerdai meccs 73. percében.

„Megelőztem Del Pierót az örökranglistán, ugyanakkor számomra fontosabb lett volna, hogy a csapat sikerét oszthassam meg a barátaimmal, a közönséggel és a rajongókkal” – nyilatkozta a lefújás után a 152-szeres válogatott kapus.

Álvaro Morata Del Piero másik rekordját dönthette volna meg, de elpuskázta helyzeteit, így nem sikerült sorozatban hatodik BL-mérkőzésén gólt szereznie.

A Juventus a döntetlen ellenére az élen maradt a D-csoportban hét ponttal, a második helyen a Sevillát hazai pályán 2–1-re megverő Manchester City áll hattal, míg a Mönchengladbach – a hárompontos Sevilla mögött – a szerdán szerzett egy ponttal változatlanul sereghajtó.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik