BL: Elképesztő módon reagáltunk a hátrányra – Pochettino

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.13. 23:09
null
Torinóban senki sem volt igazán elégedett a lefújáskor (Fotó: AFP)
Hiába vezetett két góllal már a kilencedik percben a Juventus a Tottenham ellen, az angolok mégsem hagyták el vesztesként a pályát a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, torinói felvonásán, míg a Manchester City 4–0-s győzelmet aratott a bázeli St. Jakob Parkban. Nézzük, hogyan látták a mérkőzéseket a főszereplők!

 

„Nem gondolom, hogy túl hamar jött volna a két gól. Remekül kezdtünk, megleptük az angolokat. Ha tíz perc után kettő nullára vezetünk, nem lehet gond a fizikumunkkal, de hiányzott a zsiványság és az összpontosítás a játékunkból, legalábbis nem volt annyi, mint amennyit szerettünk volna. Nagyon visszavettünk a kettő nulla után a tempóból, de szerintem idegenben is nyerhetünk. Hogy a végén Gianluigi Buffon furcsán nézett ki a szurkolókra? Igen, volt egy kis feszültség, de ennyi az egész” – nyilatkozta a lefújást követően a hazaiak szélsője, Federico Bernardeschi.

„Jó mérkőzés volt, pár Juventus-hibával, de ezeket azért követtük el, mert az ellenfél letámadott bennünket – értékelt a Juventus-mester Massimiliano Allegri. – Gigi Buffon hatalmasat védett a kettő nulla után, volt lehetőségünk a gólszerzésre, aztán meg büntetőt rontottunk. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, a visszavágón kell nyernünk a továbbjutáshoz. A kétgólos előny birtokában túlságosan is hátrahúzódtunk, és túl lassan játszottunk, de ez a Tottenham erejének is köszönhető. Ne feledjük, a BL legjobb 16 csapata között vagyunk. Egy kicsit fáj, hogy nem nyertünk, de minden esélyünk adott a továbbjutáshoz. A Tottenham erős és technikás csapat, ám egy Buffon-védéstől eltekintve nem volt ziccere. Elveszítette a labdát a védelmünk, ezt használták ki. A visszavágón már bevethető lesz Paulo Dybala és Blaise Matuidi is.”

„Nagyon kikaphattunk volna ilyen kezdés után, idegenben, egy ennyire erős csapattól, de megmutatta az igazi karakterét a Tottenham. Két gólt lőni idegenben remek, jó ezzel a tudattal kezdeni majd a Wembley-ben. A kettő kettő nagyszerű eredmény, a fejesemből is gól lehetett volna, de nem bánkódtam, készen kellett állnom a következő helyzet értékesítésére. Dele Alli nagyszerű passzt adott, csak be kellett fejeznem” – szerénykedett Harry Kane, aki első kilenc BL-mérkőzésén 9 gólt szerzett, és ez óriási rekord a sorozatban.

„Két gólunkkal biztossá vált, hogy lesz esélyünk odahaza kiharcolni a továbbjutást, nagy elszántsággal vetjük majd harcba magunkat” – mondta a végig remeklő Tottenham-középpályás, Christian Eriksen.

„Fantasztikus mérkőzés volt! Igaz, túl lagymatag módon kezdtünk, két gólt kaptunk, de aztán megmutattuk, mire vagyunk képesek. Torinóban egy ilyen csapat ellen nulla kettőről felállni: csak gratulálni tudok a játékosaimnak! – áradozott a mérkőzés után Mauricio Pochettino, a Tottenham Hotspur menedzsere. – Sokkal érettebbek vagyunk, mint a korábbiakban, arról beszéltünk az elmúlt hetekben, hogy mennyit fejlődtünk, hogy előreléptünk. A mostani mérkőzés szép példa erre. Az első percekben megizzadtunk, de elképesztő módon reagált a csapatom a hátrányra. A futballban szerencse is kell, a kettő egy az ugyebár nem három egy... Nem is érdemeltük volna meg, hogy két góllal vezessen az ellenfél, sőt azt sem érdemeltük meg, hogy a szünetben vesztésre álljunk. A második félidőben sokkal jobban futballozunk, a döntetlennel elégedett vagyok, még akkor is, ha egy kicsit igazságtalannak érzem, hiszen mi voltunk a jobbak.”

„Kitűnő eredmény született, majdnem a legjobb nyolc csapat között vagyunk. A BL-ben a párharcok 180 percig tartanak, komolyan vesszük a visszavágót is. Ilkay Gündogan rendkívüli játékos, az elmúlt idényben sokat hiányzott sérülések miatt, hat hónapot kihagyott, ezért is vagyunk most vele ennyire elégedettek. De nemcsak a pályán ilyen, nagyszerű a személyisége is. Még csak februárt írunk, de a Premier League-ben elképesztően jó a pozíciónk, majdnem a negyeddöntőben vagyunk a BL-ben, ott vagyunk a Ligakupa döntőjében, és hétfőn beléphetünk az FA-kupában is a negyeddöntőbe” – vont gyorsmérleget a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola.

A spanyol szakember elárulta, hogy Benjamin Mendy és Gabriel Jesus hamarosan visszatér, majdnem mindenki bevethető már a keretből, és kell is a választék a sorozatterhelés miatt, aztán külön megdicsérte Vincent Kompanyt.

„Kompany egy olyan srác, aki imád védekezni, és meg is van ehhez minden képessége. Jól teljesített.”

„Igen, itt volt a stadionban a szövetségi kapitány, Joachim Löw. Nem is tudom... Remélem, élvezte. A legfontosabb a számomra az, hogy jól teljesítettünk és az, hogy megfelelő lett az eredmény. Jó szájízzel térhetünk haza. A következő hetek nagyon intenzívek lesznek, nagyon kemény ellenfelekkel találkozunk majd, lesz egy döntőnk is, ám készen állunk. Ha így teljesítünk, mint ma, nem lehet kétséges, hogy sikerrel járunk” – elemezgetett Ilkay Gündogan a bázeli mérkőzés után, elárulva azt is, hogy első gólját nem fejjel, hanem a nyakával szerezte, tökéletes időzítéssel.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
FC Basel (svájci)–Manchester City (angol) 0–4 (Gündogan 14., 53., Bernardo Silva 18., Agüero 23.)
Juventus (olasz)–Tottenham Hotspur 2–2
(Higuaín 2., 9. – 11-esből, ill. H. Kane 35., C. Eriksen 71.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik