A Bayern díszlépésben jutott tovább, a City be van oltva BL ellen

Vágólapra másolva!
2014.11.05. 20:40
null
Ismét térdre ereszkedett a Bayern előtt az olasz csapat (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája 4. fordulójában a Bayern München hazai pályán is megverte a Romát, most „csak” 2–0-ra. Sokkal nagyobb meglepetést hozott az E-csoport másik mérkőzése, hiszen a CSZKA Moszkva idegenben győzte le a Manchester Cityt 2–1-re. Az angol bajnoki címvédő Fernandinho és Yaya Touré kiállítását követően kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést.


BAYERN MÜNCHEN–AS ROMA

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Bayern München azzal a lelki teherrel fogadta az AS Romát, hogy idegenbeli 7–1-es sikere miatt mindenki parádét vár tőle, miközben az olaszok azzal a lelki teherrel utaztak Münchenbe, hogy odahaza 7–1-re kikaptak a bajoroktól... Ráadásul a továbbjutásért is játszottak a németek, amelyhez már egy döntetlen is elég volt.

Némi meglepetésre nem született gól az első fél órában, de ehhez az kellett, hogy Juan Bernat és Radja Nainggolan is agyonvariálja a maga ziccerét, a védők meg szinte minden lövést blokkoljanak még az ötös előtt. Mi tagadás, már ekkor látszott, hogy nem ez a találkozó lesz a hét műtárgya, de egy gól azért jutott a szünet előttre: David Alaba passza után Franck Ribéry büntette a szundikáló védőket. 1–0!

A pihenőt követően kiderült, hogy amikor az AS Roma elnöke, James Pallotta azt találta mondani, hogy a Barcelonát és a Bayern Münchent az ókori Colosseum romjai között felállított ideiglenes futballpályán látnák vendégül, nem is a romos épület miatt kellett volna aggódni, hiszen a jó öreg stadion fénykorát éli az AS védelméhez képest: idő kérdése volt csak, mikor rúg újabb gólt a München.

Mario Götze egy leperdült lövéssel a 64. percben tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést (2–0), amelyen kihagyott még néhány helyzetet a München, egy-két hazai bomba elsistergett a vendégek kapuja mellett, majd Manuel Neuer is bemutatott két bravúrt – egy igen sima mérkőzésen nyert ismét az AS Roma ellen a Bayern, és ezzel már tovább is jutott csoportjából (az utolsó két forduló eredményétől függetlenül biztos, hogy a csoportja élén végez a müncheni alakulat).

Díszlépésben.

Szegény Rudi Garcia meg csapataival már 16 gólt kapott a Münchentől – négy mérkőzésen...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Doumbia ezzel a fejessel szerzett vezetést a City ellen (Fotó: Actiion Images)
Doumbia ezzel a fejessel szerzett vezetést a City ellen (Fotó: Actiion Images)

MANCHESTER CITY–CSZKA MOSZKVA

Két nyeretlen csapat mérte össze az erejét az Etihad Stadionban. A mérkőzés előtt a szurkolók tűzijátékban gyönyörködhettek, aztán még el sem foglalhatták helyüket, amikor már vezetett a CSZKA: 96 másodperccel a kezdő sípszó után Natho jobb oldali szabadrúgását követően Doumbia fejelt a bal felső sarokba. Az orosz csapat ennél gyorsabban korábban még nem tudott eredményes lenni a BL-ben (0–1). Nem váratott sokat magára a válasz, a nyolcadik percben Yaya Touré precíz szabadrúgása vágódott a kapu jobb oldalába, a középpályás kilenc mérkőzés után tudott újra gólt szerezni a legrangosabb európai kupasorozatban. 1–1

A gyors gólváltás után a City akarata érvényesült, de gólt újra az oroszok szereztek: Clichy adta el a labdát a saját tizenhatosának közelében, Natho ezt kihasználva kiugratta Doumbiát, aki 11 méterről lőtt a jobb alsó sarokba. A csatár 10 BL-góljából ötöt a City ellen szerzett, és duplázni már tavaly novemberben is sikerült neki az angol bajnok otthonában. 1–2

Érezte is a bajt Manuel Pellegrini, ezért a szünetben lekapta a pályáról Joveticset és Jesús Navast, de a helyükre beálló Fernandinho, Nasri párossal sem javult sokat a hazaiak játéka – igaz, a labdát többet birtokolták. Az első veszélyhelyzet Yaya Touré magánakciójából alakult ki, de hiába esett el a tizenhatoson belül, nem kapott tizenegyest. Néhány perccel később Milner beadásáról maradt le Agüero a kapu előtt centikkel.

Fernandinho később mégis főszereplővé vált, hiszen a 70. percben begyűjtötte második sárga lapját, mehetett zuhanyozni, roppant nehéz helyzetbe hozva csapatát. Akárcsak Yaya Touré, aki a 82. percben azonnal piros lapot kapott, amiért arcon legyintette Roman Eremenkót.

Végül nem változott az eredmény, a CSZKA története során először tudott Angliában tétmeccsen győzedelmeskedni, a City ezzel a vereséggel pedig a csoport utolsó helyére csúszott. A dúsgazdag angol klub mintha be lenne oltva BL ellen...

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 4. FORDULÓ

Bayern München (német)–AS Roma (olasz) 2–0 (Ribéry 38., Götze 64.)
Manchester City (angol)–CSZKA Moszkva (orosz) 1–2
(Y. Touré 8., ill. Doumbia 2., 34.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 4 4 11–1 +10 12
2. Roma 4 1 1 2 7–11 –4 4
3. CSZKA Moszkva 4 1 1 2 5–9 –4 4
4. Manchester City 4 2 2 4–6 –2 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik