Lassan elfogynak a szavak: a Barca hatot vágott a Romának!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.24. 20:35
null
Amikor Lionel Messi így alábök a labdának, ott az ellenfél már nem sok jóra számíthat (Fotó: Reuters)
A címvédő Barcelona 6–1-re lemosta odahaza a Romát a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának ötödik fordulójában, és ezzel a győzelemmel eldőlt, hogy a katalánok végeznek a csoport élén.

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 5. FORDULÓ

Barcelona–Roma 6–1 (L. Suárez 15., 44., Messi 18., 60., Piqué 56., Adriano 77., ill. Dzeko 91.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Sárkány ellen sárkányfű, Káosz ellen Káosszal, ez tiszta sor, erre megtanított bennünket az irodalom, de mit lehet tenni a bombaformában lévő Barcelonával szemben? Segítünk, de szerintünk mindenki rájött már magától is: az égvilágon semmit, de semmit.

Az AS Roma mestere, Rudi Garcia például megpróbálta bátran feltolni négy védőjét szinte a pálya feléig, egészen a középpályások mögé, de ahogyan az várható volt, a hazaiak pár pontos passzal átszaladtak legénységén, Lionel Messi pár kihagyott lehetősége után Luis Suárez már nem adott kegyelmet egy tipikus barcás csiki-csuki végén: 1–0.

Erre visszaállt a Roma, de hiába, mert parádés kényszerítőzés végén Suárez kiszolgálta Lionel Messit (2–0), majd némi pihenőt követően az uruguayi csodásan lőtt a jobb alsóba 14-ről egy elé fejelt labdát (3–0).

A szünet után az MSN rúgatott egy már régen megérdemelt gólt Gerard Piquével (4–0), akit jellemző módon azonnal le is cserélt Luis Enrique, majd Suárez asszisztált ismét egy Messi-gólhoz a változatosság kedvéért (5–0), és még az is belefért, hogy Neymar elég flegmán kihagyjon egy büntetőt, mert a csereember, Adriano értékesítette a kipattanót (6–0).

A római kapus, Wojciech Szczesny egyébként több bravúrt is bemutatott (mi lett volna a végeredmény, ha nyílt napot tart a lengyel...), de nem akart tőle lemaradni Marc-André ter Stegen sem, aki kivédte a hajrában Edin Dzeko 11-esét, csakhogy a bosnyák utóbb szép fejes góllal szépíteni tudott a legvégén (6–1).

TER STEGEN KIVÉDTE DZEKO BÜNTETŐJÉT

A Real kiütése után elpufogtattunk minden frázist, csokorba kötöttünk minden szóvirágot, már csak egy régi vicc jut eszünkbe a Barca futballja láttán:

– Mit kell adni egy sietős rinocérosznak?

– Utat...

A GÓLOK


A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

KORÁBBAN
BATE–Bayer Leverkusen 1–1 (Gordejcsuk 2., ill. Mehmedi 68.)

Már a második percben vezetést szerzett a BATE, Mihail Gordejcsuk higgadt csel után kapura lőtt, kísérlete nem volt védhetetlen, Bernd Leno azonban hatalmasat hibázott, a keze és a lába is „lyukas” volt, és a labda a kapuban kötött ki (1–0).

A Leverkusen a kapott gólt követően átvette az irányítást, a 68. percben szép támadás végén Admir Mehmedi pimaszul lőtt a BATE kapujába (1–1). Az utolsó húsz percre még nagyobb fölénybe került a német csapat, de újabb gólt már nem tudott szerezni.

6. FORDULÓ (december 9.)
Bayer Leverkusen–Barcelona
Roma–BATE

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 5 4 1 0 14–3 +11 13
2. Roma 5 1 2 2 11–16 –5 5
3. Bayer Leverkusen 5 1 2 2 12–11 +1 5
4. BATE Boriszov 5 1 1 3 5–12 –7 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik