BL: az olaszok közelebb kerültek az angolokhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.02. 09:12
null
A Juventus főszerepet játszik az olaszok felzárkózásában (Fotó: AFP)
Olaszország ezen a héten közelebb került ahhoz, hogy Angliát megelőzve újra négy csapatot indíthasson a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

 

 

Az, hogy az egyes tagországok hány csapattal vehetnek részt a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa-ligában, az UEFA-együtthatójuk dönti el. Ezt a legutóbbi öt idényben az európai kupaporondon elért eredményeik határozzák meg.

A jelenlegi állás szerint két olasz csapat kerül egyenes ágon a BL csoportkörébe, egy pedig a BL-selejtezőből juthat oda. Az olaszok előtt a harmadik helyen álló angoloknak három helyük biztos a BL-csoportkörben, valamint egy csapatuk indulhat a selejtezőben. Ahhoz tehát, hogy a 2017–2018-as szezonban újra négy olasz klub szerepelhessen a BL-ben, fel kellene jönniük a rangsor harmadik helyére.

Az előző idényben – elsősorban a Juventus BL-döntőjének köszönhetően – 5 és fél pontot hoztak az angolokon, akikhez ezen a héten még közelebb kerültek, ugyanis az európai kupákban érdekelt csapataik négy győzelmet és egy vereséget könyveltek el. Még inkább megközelíthették volna az angolokat, ha Sergio Agüero 90. percben értékesített büntetőjével a Manchester City nem győzi le a BL-ben a Mönchengladbachot.

Így is sikerült 0.584 pontot faragniuk a hátrányukon, Anglia együtthatója jelenleg 66.409, míg Olaszországé 62.939.

UEFA-EGYÜTTHATÓ (október 2-i állás)
2011–2012 12–13 13–14 14–15 15–16 összesen *
1. Spanyolország 20.857 17.714 23.000 20.214 5.785 87.570 7/7
2. Németország 15.250 17.928 14.714 15.857 5.142 68.891 7/7
3. Anglia 15.250 16.428 16.785 13.571 4.375 66.409 6/8
4. Olaszország 11.357 14.416 14.166 19.000 4.000 62.939 5/6
5. Portugália 11.833 11.750 9.916 9.083 4.166 46.748 5/6
6. Franciaország 10.500 11.750 8.500 10.916 4.750 46.416 6/6
7. Oroszország 9.750 9.750 10.416 9.666 5.900 45.482 5/5
8. Ukrajna 7.750 9.500 7.833 10.000 4.000 39.083

3/5

9. Belgium 10.100 6.500 6.400 9.600 2.400 35.000 3/5
10. Hollandia 13.600 4.214 5.916 6.083 2.583 32.396 4/6
*Az utolsó oszlopban a mostani idényben versenyben lévő/elindult csapatok száma látható.

A teljes lista itt található.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik