BL: az előrelátó Malmö is rápihent a Vidi elleni selejtezőre

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.04. 17:35
A címvédő Mol Vidi FC a Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottságának döntése nyomán elhalasztotta a szombati, Mezőkövesd elleni bajnokiját. De nem csupán a magyar csapat várja pihenten a Bajnokok Ligája-selejtező 3. fordulóját, ellenfele, a Malmö sem lép pályára ezen a hétvégén. A svédek ugyanis előrelátók voltak.

A svéd Allsvenskan 2017-es idénye november elején véget ért, és a három európai kupaszereplő (Malmö, AIK, Djurgarden) előregondolkodva úgy döntött, kérvényezi, hogy a 2018. augusztus 4-5-i hétvégére eső mérkőzéseiket előbbre hozhassák.

Így fordulhatott elő, hogy az AIK már május 2-án megnyerte 3–2-re idegenben a Sirius elleni bajnokit, míg május 3-án a Malmö 1–0-ra győzött a Djurgarden ellen. Az más kérdés, hogy a három csapat közül csupán a Malmö van még versenyben, a tavalyi szezon ezüst- és bronzérmese az Európa-liga selejtezőjének második körében kiesett.

A fehérvári csapat kedden 19.15-től játszik a svéd Malmö vendégeként, majd a visszavágón egy héttel később (augusztus 14-én) 20 órától fogadja riválisát a felcsúti Pancho Arénában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik