BL: „Átgondolom, hogy védekezzünk-e vagy támadjunk a Real ellen”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.18. 14:06
Dieter Hecking, a Wolfsburg vezetőedzője egyelőre nem tudja, milyen felfogásban játszatja majd csapatát a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

„Megvan a lehetőségünk, hogy a világ legnagyobb színpadán megmutassuk a képességeinket. Meg akarjuk ragadni a lehetőséget, amit kaptunk. Most azon kell gondolkoznom, hogy hogyan álljunk az összecsapáshoz, támadó vagy inkább védekező felfogásban lépjünk-e pályára" – mondta Dieter Hecking, a Wolfsburg vezetőedzője.Dieter Hecking, a Wolfsburg vezetőedzője.

Emilio Butragueno ezúttal is bizonyította, hogy miért volt jó választás kinevezni a nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatónak. Az ilyen nyilatkozatokba aztán nem fog senki sem belekötni:

„Amikor a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutsz, számíthatsz rá, hogy erős ellenféllel kerülsz össze. A Wolfsburg egy olyan együttes, amely először szerepel a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata között, ez pedig extra motivációt adhat nekik, ezért nagyon jól fel kell készülnünk a párharcra. A játékosainknak a maximumot kell nyújtaniuk ahhoz, hogy jó eredményt érjünk el Németországban, mielőtt a saját szurkolóink előtt lépnénk pályára hazai környezetben. Nagyon veszélyes ellenféllel kerültünk össze, nincs favoritja a párharcnak. Remélem, mindenki egészséges lesz a mérkőzésekre. Tudjuk, hogy a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában már csak nüánszok döntenek” – mondta Butragueno.

BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐ PROGRAMJA

ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 5., kedd
Bayern München (német)–Benfica (portugál)
Barcelona (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol)
Április 6., szerda
PSG (francia)–Manchester City (angol)
Wolfsburg (német)–Real Madrid (spanyol)

VISSZAVÁGÓK
Április 12., kedd

Real Madrid (spanyol)–Wolfsburg (német)
Manchester City (angol)–PSG (francia)
Április 13., szerda
Benfica (portugál)–Bayern München (német)
Atlético Madrid (spanyol)–Barcelona (spanyol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik