BL: a Real Madrid BL-győztese szerint az Atlético az esélyesebb

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.22. 12:22
null
Seedorf négyszer nyert BL-t, egyszer a Real Madriddal (Fotó: Reuters)
Clarence Seedorf szerint korábbi együttesének, a Real Madridnak 45 százalék esélye van továbbjutni az Atlético Madrid ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A spanyol főváros két élcsapatának első mérkőzése 0–0-s döntetlennel ért véget a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a visszavágót szerdán rendezik a Santiago Bernabéu Stadionban.

Hiába játszhatja a második mérkőzést hazai közönség előtt, a négyszeres BL-győztes Clarence Seedorf véleménye szerint nem Carlo Ancelotti együttese a továbbjutás favoritja.

„A nulla nulla az Atléticónak jobb eredmény. Diego Simeone csapatának ötvenöt százalék esélye van a továbbjutásra, a Real Madridnak pedig ” – nyilatkozta Seedorf Rio de Janieróban egy sajtóeseményen.

A holland négy szezonon át játszott a Real Madridban, amellyel 1998-ban elnyerte a Bajnokok Ligáját, pályafutása során másodszor, de nem utoljára. Madridi karrierje talán legemlékezetesebb találatát 1997-ben, pont az Atlético Madrid ellen szerezte, jó negyven méterről bombázott a hálóba az 1–1-es döntetlennel záruló derbin.



„Mindig emlékezni fogok arra a gólra. A mérkőzés előtti napon szó nélkül Hollandiába utaztam, mert megszületett a kislányom. A meccs napján tértem vissza Madridba, játszottam és hatalmas gólt rúgtam” – emlékezett vissza a korábbi klasszis.

„Ez az első bajnoki fordulóban történt. Egy cégtől 250 üveg bort kaptam ajándékba, mert én rúgtam a szezon első gólját a tizenhatoson kívülről. Én nem iszom alkoholt, de néhány embert boldoggá tettem vele" – mesélte Seedorf, aki legkedvesebb Bajnokok Ligája-momentumának az 1995-ös sikert nevezte meg, amikor egy rendkívül fiatal kerettel, többek között Edgar Davidsszal, Patrick Kluiverttel, Jari Litmanennel, a De Boer testvérekkel és Louis van Gaal irányításával az Ajax hódította el a trófeát.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

20.45:Real Madrid–Atlético Madrid(Tv:DIGI Sport1)
Az első mérkőzésen: 0–0
20.45:Monaco–Juventus(Tv:DIGI Sport2)
Az első mérkőzésen: 0–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik