BL: A Monaco nem véletlenül negyeddöntős - Nedved

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.20. 13:32
Pavel Nedved, a Juventus labdarúgócsapatának sportigazgatója szerint a Monaco nem véletlenül jutott be a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, így vehetik félvállról a hercegségbeliek elleni párharcot.

„Esélyünk van rá, hogy továbbjussunk a következő körbe, ez a legfontosabb. Meg kell mutatnunk, hogy az európai kupaporondon is erősek vagyunk. Nem szabad lebecsülni a Monacót, láttam mindkét mérkőzését az Arsenal ellen, és azt kell mondanom, hogy nem véletlenül jutott be a negyeddöntőbe. Idegenben talán még veszélyesebb is, mint otthon, oda kell majd figyelnünk. Nulla-nulláról indulnak a mérkőzések, jelenleg ötven százalékot adok a csapatoknak a továbbjutásra” – mondta rendkívül bölcsen a negyeddöntő sorsolása után a Juventust képviselő Pavel Nedved.

A cseh aranylabdással nem ért egyet Leonardo Jardim, a Monaco vezetőedzője szerint a torinóiak az esélyesek.

„A Juventus a legnagyobb csapatok közé tartozik – bókolt ellenfelüknek Jardim. – Ők a favoritok. Szerencsére a visszavágót hazai pályán játszhatjuk, megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a negyeddöntőből.”

Vagyim Vasziljev, a Monaco orosz alelnöke kiemelte: nem szabad elfelejteni, honnan jöttek, hogy néhány éve még a francia másodosztályban szerepeltek, míg a Juventus sorra nyeri az olasz bajnokságokat, uralja a Serie A-t.
a negyeddöntő sorsolása után a Juventust képviselő Pavel Nedved.

A cseh aranylabdással nem ért egyet Leonardo Jardim, a Monaco vezetőedzője szerint a torinóiak az esélyesek.

„A Juventus a legnagyobb csapatok közé tartozik – bókolt ellenfelüknek Jardim. – Ők a favoritok. Szerencsére a visszavágót hazai pályán játszhatjuk, megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a negyeddöntőből.”

Vagyim Vasziljev, a Monaco orosz alelnöke kiemelte: nem szabad elfelejteni, honnan jöttek, hogy néhány éve még a francia másodosztályban szerepeltek, míg a Juventus sorra nyeri az olasz bajnokságokat, uralja a Serie A-t.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik