BL: A Man. City most jobb csapat a Real Madridnál – Rodri

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.08.07. 11:17
null
Rodri szerint a Man. Citynek nem kell félnie a Real Madridtól (Fotó: AFP)
A Manchester City péntek este hazai pályán fogadja a Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján. A spanyol középpályás, Rodri úgy véli, a manchesterieknek jobb csapatuk van, mint a királyi gárdának – olvasható a BBC hivatalos honlapján.


„A Real Madrid a legnagyobb csapat a BL-ben, ezt az egész világ láthatta az elmúlt években. A futball azonban megváltozott, az együttesek között egyre kisebb a különbség. Tudom, hogy most nekünk van jobb csapatunk, de ezt meg is kell mutatnunk a pályán”
– mondta Rodri.

„Tudjuk, hogy a Real motivált és tele van ambícióval, de azt gondolom, hogy erősebb a keretünk, és ha mindent jól csinálunk, nem lesz problémánk a továbbjutással” – tette hozzá a Manchester City játékosa.

Pep Guardiola korábban elárulta, Zidane-t játékosként és edzőként is csodálja, szerinte a francia mester taktikájára nagyon nehéz felkészülni.

„Amikor azt gondolod, hogy megvan az ellenszer, biztosan előhúz valamit a tarsolyából, amire nem számítasz. Az összes Real-meccset végignéztük a járvány óta, s próbáltuk kitalálni, mi lehet a hatékony módszer a madridiak ellen” – mondta Guardiola.

A katalán tréner ugyan a mai napig kötődik a Barcelonához, de számára nem különlegesebb a Real Madrid elleni összecsapás. Menedzserként ugyanannyira akarja megverni a királyi gárdát, mint korábban a Bayernnel a Barcát.

A Real Madridnak nem lesz könnyű dolga Manchesterben, hiszen az angol gárda a Santiago Bernabéuban 2–1-re győzött, ráadásul Zinédine Zidane nem számíthat Sergio Ramosra, illetve Gareth Bale-re sem – előbbi az odavágón szedett össze egy piros lapot, utóbbi pedig úgy döntött, hogy nem lép pályára.

AUGUSZTUS 7., PÉNTEK
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

21.00: Manchester City–Real Madrid (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik