HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.04.30 09:00 Frissítve: 2018.04.30 10:17

BL: a Liverpool szurkolóit óva intik a római sétáktól

A Roma elleni BL-elődöntő visszavágójára készülő Liverpool közleményben kérte szurkolóit, hogy semmiképp se sétálgassanak a római Olimpiai Stadion környékén, hanem a kifejezetten az angol szurkolók számára megrendelt kisbuszokkal érkezzenek meg a mérkőzésre.

HIRDETÉS

A két csapat első mérkőzése előtt a Roma szurkolói Liverpoolban rátámadtak az angolokra, ami miatt őrizetbe is vettek több olasz huligánt, kettő ellen vádat emeltek.

Az angol rendőrök és a Liverpool azóta is többször hangsúlyozta, eszükbe ne jusson a szurkolóknak bosszút forralni, sőt, immár attól is óva intik a Pool-fanatikusokat, hogy egyszerűen gyalog menjenek a szálláshelyükről vagy a belvárosból a mérkőzésre.

„Arra kérjük szurkolóinkat, hogy semmilyen körülmények között ne menjenek gyalog a stadionba. Használják az erre kijelölt buszokat! Akik szervezett utazás keretében mennek, azoknak a szállítását külön biztosítják” – állt a Pool közleményében.

A Liverpool ötezer jegyet kapott a visszavágóra. Azt is kiemelte a klub, hogy akinek nincs jegye, ne menjen Rómába, mert ott biztosan nem jut belépőhöz, csak a saját testi épségét kockáztatja.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.19 20:54:53

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A címvédő hadjárat első mérkőzése könnyed madridi sikert hozott az olasz csapat ellen.

2018.09.19 20:53:49

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Egy furcsa eset miatt kiállították a Juventusszal első BL-mérkőzését vívó portugált, társai nélküle is győztek.

2018.09.19 16:57:31

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Szalai Ádámék nem tudtak nyerni Ukrajnában, CR-t kiállították, a Manchester United győzött Svájcban.

2018.09.18 20:47:19

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A párizsiak kétgólos hátrányból egyenlítettek, ez sem volt elég • Nem tudott nyerni a Napoli Belgrádban.

2018.09.18 18:41:32

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A katalánok négy gólt lőttek odahaza a PSV-nek, a hollandoknak az emberelőny is kevés volt a szépítésre.

HIRDETÉS
HIRDETÉS