BL: a Juve 2003 után ismét meglepheti a Barcát - Thuram

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.20. 19:57
Lilian Thuram, a Bajnokok Ligája döntőjében pályára lépő Barcelona és Juventus egykori labdarúgója szerint ugyan a Barca a favorit, a torinóiak a „kétszáz százalékos” Gianluigi Buffon vezetésével a Real Madrid után a katalánokat is meglephetik. A 142-szeres francia válogatott hátvéd a két csapat közötti stílusbeli különbségről, a saját tapasztalatairól, a különleges La Masiaról, illetve Zinedine Zidane-ról és Lionel Messiről is beszélt.

„A Barcelona a favorit, de a döntőben bármi történhet. Párhuzamot lehet vonni a 2003-as párharccal, akkor a Juventusszal esélytelenként ejtettük ki a katalánokat a negyeddöntőben. Torinóban egy-egyes döntetlen született, a Camp Nouban a Barca volt a favorit, viszont (hosszabbítás után 2–1-re, a csereként beálló Marcelo Zalayeta góljával – a szerk.) győzött a Juventus. Akárcsak ebben a szezonban, Madridban – idézi Thuramot a Mundo Deportivo. – A világ legerősebb csapatával néznek szembe, mely a világ legjobb játékosával áll fel. Mi motiválhatna ennél jobban?”Thuramot a Mundo Deportivo. – A világ legerősebb csapatával néznek szembe, mely a világ legjobb játékosával áll fel. Mi motiválhatna ennél jobban?”

„Két rendkívül eltérő stílusú csapat találkozik a BL-döntőben. A Barca szereti birtokolni a labdát, irányítja a játékot, és diktálja a mérkőzés tempóját. Ezzel szemben a Juventus, mint a legtöbb olasz csapat, elsősorban a védekezésre helyezi a hangsúlyt, és türelmesen vár a lehetőségeire. A Juventusnak nem fontos, hogy mindig náluk legyen a labda, Olaszországban az a cél, hogy kihasználd az előtted adódó lehetőségeket, és gólt szerezz.”

Gianluigi Buffon, a Juventus ikonja először nyerheti meg a Bajnokok Ligáját, Thuram szerint a kirobbanó formában levő olasz kapus készen áll a döntőre.

„Buffon kétszáz százalékos, fantasztikus formában játszik, ismét a csúcson van, és nyerni akar. Már a Parmában is csapattársak voltunk, azóta jó barátok vagyunk. Igazi kiválóság, remélem, a karrierje vége előtt megnyeri a Bajnokok Ligáját – folytatta Thuram. – A Buffonhoz hasonló fickók miatt mindkét irányba húz a szívem, ugyanis mindkét klubnál sok embert ismerek, rengeteg barátom van. A legfontosabb, hogy mindkét csapat döntős, és két különböző stílus találkozik.”

Thuram 2006-ban a Juventustól a Barcelonához szerződött, így személyesen is megtapasztalhatta a két klub közötti kulturális különbséget.

„Barcelonában egészen más a labdarúgás, mint Olaszországban, a katalánok játsszák a legszórakoztatóbb futballt. Minden játékos jól érzi magát, örömmel játszik, mint amikor kölykök voltunk. Sajnos én már csak a karrierem végén csatlakoztam a gránátvörös-kékekhez. Olaszországban hozzászoktam ahhoz, hogy mélyen hátraül a védelem, közel a kapuhoz állunk fel, tíz év után nehéz volt ezt megváltoztatni” – mondta a 43 éves egykori kiválóság.

„Csodás emlékeim vannak a barcelonai időszakról. Fantasztikus játékosokkal, de mindenek felett nagyszerű emberekkel játszhattam együtt. Xavi, Andrés Iniesta, Carles Puyol és Víctor Valdés, átlagos, egyszerű emberek, nincsenek sztárallűrjeik. A szerénység a csapat része, a bajnokok azt is tudják, milyen érzés veszíteni.”

„A játékosok megtestesítik a klub értékeit, ettől olyan erős a Barca, közösek a gyökerek. Szerettem a gyerekek meccseire járni, mert ugyanabban a stílusban játszottak, mint a felnőttek. Lionel Messi a világ legjobb játékosa, de sosem nyugszik, mindig dolgozik, fejlődni akar, ezt a mentalitást a La Masian sajátította el. A Barcelona valóban több, mint egy klub. A Barca hosszú és dicsőséges történelmet tudhat magáénak, mindig ragaszkodnak a filozófiához és a játékstílusukhoz.”

Thuram szerint a Luis Enrique-féle Barcelona kirobbanó formájának titka a kiegyensúlyozottság, a fegyelmezett védekezés és a kiváló csapategység.

„A jelenlegi csapat nagyon erős, egy fontos változást fedezhetünk fel. Korábban az ellenfelek sokkal több helyzetet alakítottak ki, mára a Barca jóval kiegyensúlyozottabb, kevesebbszer hibáznak, nem adnak lehetőséget a másik csapatnak” – tette hozzá a világ- és Európa-bajnok.

„Messi újra csúcsformában van, de nem egy játékos teszi a csapatot. A Barca a csapatjáték megtestesítője, minden poszt ugyanolyan fontos. Kiemelném Javier Mascheranót, felbecsülhetetlen hatással van a csapatszellemre. A három sztár, Messi, Luis Suárez és Neymar óriási fejtörést okoz a védelmeknek, ugyanis egy pillanatra sem lankadhat a koncentráció, illetve állandóan háromfelé kell figyelni.”

Thuram Lionel Messi mellett Zinedine Zidane-nal, a francia válogatott, a Juventus és a Real Madrid kiválóságával is együtt játszhatott, de tartózkodott attól, hogy válasszon a két zseni közül.

„Miért kéne választani? Két nagyszerű labdarúgóról van szó, fantasztikusak lettek volna együtt – vélekedett Thuram. – Zidane az egész csapatot mozgatta, osztogatta a labdát, és megszabta csapata játékát. Messi meccseket dönt el azzal, hogy gólokat szerez és gólpasszokat ad.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik