BL: a Cliftonville menedzsere büszke a 0-0-s eredményre

Vágólapra másolva!
2014.07.16. 15:13
Gól nélküli döntetlent játszott egymással Debreceni VSC és az északír Cliftonville a Bajnokok Ligája selejtezőjének második körében, így a Nagyerdei Stadionban rendezendő visszavágóra maradt a döntés. A hazai csapat menedzsere, Tommy Breslin a meccs után elégedett volt az eredménnyel, és boldogságának oka érthető: a csapat története során először kerülte el a vereséget egy BL-párharcban.

„Voltak helyzeteink, amiket berúghattunk volna, de ugyanúgy igaz ez a Debrecenre is. Kiegyenlített mérkőzés volt. Kemény lesz a visszavágó, ám megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani. Nyerhettünk is volna akár, de figyelembe kell venni, hogy olyan csapat ellen játszottunk, amely tíz napja legyőzte a francia Lyont. Jó játékosaik vannak, technikailag nagyon képzettek, ezért nagyon büszke vagyok erre a döntetlenre” – nyilatkozta a BBC-nek Tommy Breslin. Tommy Breslin.

„A játékosaim kiemelkedőt nyújtottak, abszolút rászolgáltak az eredményre. Nemrégiben megnyertük a bajnokságot, és három hét felkészülés után kellett pályára lépnünk a Bajnokok Ligájában. A maximumot nyújtottuk, és mondhatom, hogy mindenki boldog a klubnál” – mondta a szakvezető, aki hozzátette: büszkeséggel tölti el az is, hogy sorozatban második alkalommal irányíthatja csapatát a BL selejtezőjében.

Kondás Elemér meccs utáni reakcióját itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik