HIRDETÉS
HIRDETÉS
K. J. 2018.08.31 08:34 Frissítve: 2018.08.31 11:27

BL: A 4. kalapból nem számítottunk könnyű csoportra – Szalai

A Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtök esti sorsolásán az egyetlen, magyar játékost fogalakoztató Hoffenheim a Manchester Cityvel, a Lyonnal és a Sahtar Doneckkel került egy csoportba. A Nemzeti Sport meg is kérdezte Szalai Ádámot arról, mire számít az ősszel.

HIRDETÉS

 

– Manchester City, Sahtar Doneck, Lyon – szép feladat előtt állnak.
– Ezen a szinten, negyedik kalapos csapatként eleve nem számíthattunk könnyű csoportra – mondta a Nemzeti Sportnak Szalai Ádám, a Hoffenheimmel az előző szezonban német bajnoki bronzérmet szerző magyar válogatott csatár. – Három erős, magasan jegyzett együttessel kerültünk össze, jóllehet a sorsolás alakulását látva talán még így jártunk a legjobban.

– Milyen célt fogalmaztak meg csapatánál?
– Határozott elképzelésünk van, de ez hadd maradjon meg öltözői titoknak! A lényeg, hogy az összes játékosunk a lehető legjobban felkészítve, önbizalommal telve és elszántan lépjen pályára.

– Ez idáig hét főtáblás mérkőzésen szerepelt a Bajnokok Ligájában, még a 2013–2014-es idényben a Schalke játékosaként. Mennyiben lesz más a most következő BL-kalandja?
– 2010 januárja óta futballozom a Bundesligában, rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. A munka és a kitartás mindig is elsődleges szempont számomra, úgy gondolom, ennek a hozzáállásnak a gyümölcsét élvezhetem a harmincadik életévem betöltése után is. Motiváltan és felkészülten várom a meccseket, legyen szó bármelyik versenysorozatról, remélem, a BL-ben is lesz lehetőségem pályára lépni.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.18 20:47:19

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A párizsiak kétgólos hátrányból egyenlítettek, ez sem volt elég • Nem tudott nyerni a Napoli Belgrádban.

2018.09.18 18:41:32

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A katalánok négy gólt lőttek odahaza a PSV-nek, a hollandoknak az emberelőny is kevés volt a szépítésre.

2018.09.18 05:58:41

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

BL-ERŐSORREND. Kezdődik a csoportkör, indul a verseny a Real Madrid trónjáért.

2018.09.18 08:37:43

Bajnokok Ligája TÓTH ÁDÁM

„Messivel kapcsolatban gyakran emlegetik, hogy nem a mi bolygónkról való, de Neymar vagy Mbappé...”

2018.09.17 23:30:39

Bajnokok Ligája DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Vannak, akiket ez a dömping elriaszt.

HIRDETÉS
HIRDETÉS