BL: „A Barca-játékosok olyanok, mint a cápák, ha…”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.18. 10:18
null
Neymar bízik az újabb Barca-bravúrban (Fotó: AFP)
A nyolcaddöntőben történelmi fordítást bemutató Barcelona ezúttal is bízik a „csodában” – hogy 0–3-ról is továbbjut a Juventus ellen –, míg a labdarúgó Bajnokok Ligája másik szerdai negyeddöntős mérkőzésén a Borussia Dortmund Monacóban próbálja ledolgozni az első meccsen összeszedett egygólos hátrányát.

 

A katalánok brazil támadója, Neymar biztos abban, hogy ezúttal is sikerül majd a bravúr, s ahogy a 16 között a Paris Saint-Germaint, úgy most az olasz bajnokot is elbúcsúztatják. A párizsiak 4–0-ra nyerték a hazai első találkozót, majd Barcelonában 6–1-es Barca-siker született úgy, hogy Neymar két gólt is szerzett, egyet pedig előkészített.

A dél-amerikai szélsőre, aki eltiltása miatt kihagyta a szombati, Real Sociedad elleni bajnoki találkozót, most is nagyon számítanak a gárda szurkolói.

„Hinnünk kell abban, hogy meg tudjuk csinálni – mondta a szerdai összecsapásról Neymar. – Egyszer már sikerült, másodszor is sikerülhet. A maximumot kell nyújtanunk.”

Hozzátette: hisz a csapatában, és annak erejében, s mivel nincs veszítenivalójuk, csak nyerhetnek.

Neymar ott lesz a pályán, a vádliját fájlaló Javier Mascherano viszont nagy valószínűséggel kihagyja a mérkőzést, Aleix Vidal és Rafinha pedig régóta sérült.

Paulo Dybala, aki az első mérkőzésen két gólt is szerzett, bokasérülést szenvedett a szombati, Pescara elleni bajnoki találkozón, de később kiderült, hogy nincs nagy baja, s ott lehet a visszavágón.

A harmadik Juventus-találat szerzője, Giorgio Chiellini látta, hogy a katalánok hogyan ejtették ki a PSG-t az előző körben, s óvatos a visszavágó előtt.

„Nagyon egységesnek kell lennünk, és nem szabad azt mutatnunk, hogy félünk. A Barcelona-játékosok olyanok, mint a cápák, ha megérzik a vérszagot, megesznek. Távol kell tartanunk őket a kapunktól, amennyire csak lehetséges” – fogalmazott a rutinos védő.

A másik szerdai visszavágónak drámai előzménye, hogy a Borussia Dortmund csapatbuszát bombatámadás érte múlt kedden, miközben a stadionba tartott, s az összecsapást végül egy nappal el kellett halasztani. Akkor a sokkból még csak ébredező Dortmund 3–2-re alulmaradt a francia listavezető Monacóval szemben, így most nagyon nehéz helyzetből várja a folytatást.

Thomas Tuchel vezetőedző szerint a történtek után túl korai volt a szerdai meccsrendezés, de szombaton aztán tanítványai már magukhoz tértek, és 3–1-re legyőzték az Eintracht Frankfurtot a Bundesligában.

„A játékosaim szerdán és szombaton is megmutatták, hogy van tartásuk. Szerintem amikor a pályán vannak, kevésbé gondolnak a történtekre. A szurkolóinkkal csodálatos a kapcsolatunk, az ilyen helyzetekben felülmúlhatatlanok” – fogalmazott a tréner.

A rendkívül gólerős Monaco az előző körben a Manchester Cityt búcsúztatta úgy, hogy az idegenbeli 5–3-as vereség után otthon 3–1-re nyert, s most is magabiztosan várja a hazai visszavágót. A hercegség csapata 32 forduló alatt 90 gólt szerzett a Ligue 1-ben, s még a triplázásra is van esélye, hiszen a BL mellett a Francia Kupában is versenyben van még.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik