Bajnokok Ligája: Nem mi vagyunk a favoritok - Arsene Wenger

Vágólapra másolva!
2011.02.17. 00:00
Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a Barcelona ellen 2–1-re megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzés után elmondta, a Camp Nouban sem állnak majd be védekezni.

„A Camp Nouban is a saját játékunkat fogjuk játszani, nem mehetünk oda védekezni. A legjobb formánkban futballozunk majd. A mai eredmény önbizalmat ad a visszavágóra. Tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz, de még jobban felkészülünk. Szerintem még egy felejthetetlen este vár ránk. A mai találkozó különleges volt, nem kellett csalódniuk a szurkolóknak. Úgy vélem, két nagyon különleges együttes találkozott" – ecsetelte Wenger.

„A játékosaim rendkívül magas szinten futballoztak, és egységesek voltak, de leszünk ennél még erősebbek is. Fejben erősek voltunk. Helyet hagytunk a Barcának, amely sokat birtokolta a labdát. A végén előrébb mentünk, labdákat szereztünk, valamint kihasználtuk Van Persie képességeit. A második gólnál nagyszerűen építettük fel az akciót. Kivételes eset volt ez, köszönöm a szurkolóinknak, hogy biztattak minket. Sokat szenvedtünk a meccsen, de nem gyűrtek le minket. Nem mi vagyunk a favoritok, de megmutattuk, hogy le tudjuk győzni a Barcelonát. Egy évvel ezelőtt ez nem sikerült" – tette hozzá a francia szakember, aki szerint a Barca kiválóan kontrázik, ha az ellenfél a térfelén játszik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik