Az Arsenal vonata megpróbálja behozni a késést

Vágólapra másolva!
2011.09.28. 15:14
null
Arsene Wenger és tanítványai az Arsenal keddi edzésén (Fotó: Action Images)
Az Arsenalt az idény elején elvesztegetett pontok is motiválják az Olympiakosz Pireusz elleni szerda esti mérkőzésen, és hasonló cipőben jár a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának másik két csapata is: az Olympique Marseille és a Borussia Dortmund egymás ellen kívánja feledtetni a nem túl sikeres bajnoki rajtot.

 

ARSENAL (angol)–OLYMPIAKOSZ PIREUSZ (görög)

Az Olympiakosz mind a kilenc angliai mérkőzését elveszítette, a 29 kapott gólra mindössze egyetlennel válaszolt (a Liverpool ellen a 2004–2005-ös kiírásban), és amikor két évvel ezelőtt összekerült az Arsenallal a csoportkörben, a londoni meccset a hazai együttes simán megnyerte 2–0-ra – ezt összegezvén arra is juthatnánk, hogy felesleges ma kinyitni az Emirates Stadion kapuit. Csakhogy az akkori „ágyús" osztag egészen más összetételű volt, mint a mostani – ez reményt ébreszthet a görögökben.

Az alkalmazást bemutató galéria 
megtekintéséhez       kattintson a képre!
Az alkalmazást bemutató galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

„Tudjuk, hogy képletesen szólva a vonatunk kis késéssel futott ki a pályaudvarról, és nincs lehetőség további veszteglésre – utalt Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a nehézkes idénykezdésre. – Ugyanakkor optimista vagyok, mert a játékosaim mentálisan erősek, koncentráltak, és ez elmondható a nyáron érkezettekről is. A feladatunk éppen az, hogy ebből az erősségből képesek legyünk hétről hétre profitálni."

Wenger szólt néhány dicsérő szót az ellenfélről, és arról is, hogy a Bajnokok Ligájában eltöltött tizennégy esztendő során megszerzett rutin egyszerre teszi derűlátóvá és óvatossá. „Ha nem készülsz fel tökéletesen, nincs esélyed nyerni" – fogalmazta meg a francia tréner a BL-re érvényes első aranyszabályt.

Az Arsenal meglehetősen foghíjas csapattal készül, hiszen a hosszabb ideje sérült Thomas Vermaelen, Jack Wilshere, Abou Diaby, Josszi Benajun és Sebastien Squillaci mellett Theo Walcottra, Gervinhóra és Laurent Koscielnyre sem számíthat.

Az ellenfél, az Olympiakosz sincs a legjobb passzban, aminek egyik oka, hogy a görög futballt felforgató meccsmanipulációs botrány miatt későn kezdődött el számára a hivatalos mérkőzések sora. Ernesto Valverde vezetőedző reménykedik abban, hogy a felkészülési időszak kellemetlenül hosszúra nyúlása egyre kevésbé érezteti majd hatását:

„Sokkal felkészültebbek vagyunk, mint az első meccsnapon voltunk, de persze ez nem tesz minket a találkozó esélyesévé – mondta spanyol szakember, felidézve a Marseille elleni hazai 0–1-et is. – Tudjuk ugyanakkor, hogy a futball sokkal egyszerűbb játék, mint amilyennek sokszor gondoljuk: általában az nyer, aki érvényesíteni tudja a saját stílusát, és többnyire az veszít, aki kénytelen alkalmazkodni. A feladat adva van, meg kell próbálnunk a saját játékunkat játszani."

Jannisz Fetfacidisz, Jannisz Maniatisz, Francisco Yeste sérülés miatt nem játszhat, azonban David Fuster, Ljubomir Fejsa, Jannisz Poturidisz és Ariel Ibagaza felépült, és ugyanúgy tagja az utazó keretnek, mint Megyeri Balázs, a pireusziak fiatal magyar kapusa.

MARSEILLE (francia)–DORTMUND (német)

Két korábbi BL-győztes csap össze ma este a marseille-i Vélodrome-ban, de a gyenge bajnoki szereplés miatt egyik csapat háza táján sem időszerű múltidézéssel fecsérelni az időt. Hacsak olyan borongósan nem, ahogyan Didier Deschamps, a csoport egyetlen százszázalékos csapatának, a Marseille-nek az edzője tette.

Didier Deschamps (Fotó: Reuters)
Didier Deschamps (Fotó: Reuters)

„Rossz emlékeket ébreszt bennem a 'kilencvenhetes Bajnokok Ligája-döntő, amelyet a Juventus játékosaként elveszítettem a Dortmund ellen. Akkor jobb volt az ellenfél, de ez már szerencsére olyan régen történt, hogy semmiféle bosszúvágy nincs bennem – mondta DD, aki anno a Marseille játékosaként azért nyert BL-t (1993). – A hazai bajnokságbeli gondjaink közismertek, de a Bajnokok Ligája kiváló alkalmat kínál arra, hogy egy napra félretegyük a Ligue 1-t, és a világ legjobb sorozatában mutassunk valamit. Ehhez különösebb motiváció sem kell. Tudjuk, hogy a labdával jól bánó, támadni szerető csapat vár ránk, nem lesz könnyű dolgunk."

Az OM Rod Fannit eltiltás, André-Pierre Gignacot, Benoît Cheyrout, Stéphane Mbiát és Djimi Traorét sérülés miatt nélkülözni kénytelen, Loic Rémy lágyékproblémája viszont rendbe jött.

Jürgen Klopp, a Bundesligában a tervektől elmaradó rajtot produkáló Dortmund vezetőedzője a kollégájához hasonlóan úgy véli, a BL-meccs lélegzetvételi lehetőséghez juttatja a francia csapatot, amire jó lesz odafigyelni.

„Tapasztalt csapat tapasztalt játékosokkal, amely a hazai sikertelenség ellensúlyozására próbálja majd felhasználni a szerdai meccset – mondta a német szakember, akinek csapata hazai döntetlennel kezdte a BL-t, és odahaza szintén nem vitézkedik. – Három meccsen nyílik lehetőségünk pontokat szerezni idegenben, nem lenne rossz ezt azonnal megkezdeni. Ami a múltat illeti, klubunknak nagyon sokat jelent a korábbi BL-diadal, de nem győzöm hangsúlyozni, mostani csapatunk még a fejlődés szakaszát éli, és az előrelépéshez sok-sok BL-meccsre van szüksége."

Jó hír a dortmundiak számára, hogy a szombati – végre megnyert – mainzi bajnokit kihagyó Sven Bender és Marcel Schmelzer játékra jelentkezett.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
ARSENAL (angol)–OLYMPIAKOSZ PIREUSZ (görög)
London, Emirates Stadion, 20.45. Vezeti: Carballo (spanyol)
A várható kezdőcsapatok
ARSENAL: Szczesny – Sagna, Mertesacker, Miquel, Santos – Frimpong, Arteta, Ramsey, Arsavin – Van Persie, Samah. Menedzser: Arsene Wenger
OLYMPIAKOSZ: Costanzo – Toroszidisz, Holebas, Mellberg, A. Papadopulosz – Fuster, Abdun, Orbaiz, Ibagaza – Mirallas, Djebbour. Vezetőedző: Ernesto Valverde
MARSEILLE (francia)–DORTMUND (német)
Marseille, Vélodrome, 20.45. Vezeti: Eriksson (svéd)
A várható kezdőcsapatok
MARSEILLE: Mandanda – Azpilicueta, Nkoulou, S. Diawara, Morel – Kaboré (A. Diarra), Lucho González – Valbuena, Amalfitano, A. Ayew – Rémy. Vezetőedző: Didier Deschamps
DORTMUND: Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Hummels, Schmelzer – Kehl, S. Bender – Götze, Kagava, Perisic – Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp
AZ ÁLLÁS
1. Olympique Marseille 1 1
1–0 +1 3
2. Arsenal 1 1 1–1 0 1
3. Borussia Dortmund 1 1 1–1 0 1
4. Olympiakosz Pireusz
1 1 0–1 –1 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik