Az Arsenal az első portugáliai sikerére hajt

Vágólapra másolva!
2010.11.23. 14:49
null
Wenger szeretné bebiztosítani a továbbjutást (Fotó: Reuters)
A Bajnokok Ligája H-csoportjában az Arsenal Bragában harcolhatja ki a továbbjutást a sorozat legjobb 16 csapata közé. Igaz, az „ágyúsok" még sohasem nyertek Portugáliában, de ezúttal egy döntetlen is elég nekik a nyolcaddöntőbe kerüléshez.  

 

Braga–Arsenal

A Braga nem őrizhet túlságosan kellemes emlékeket az Arsenalról, ugyanis a csoportkör első fordulójában súlyos, 6–0-s vereséget szenvedett a londoniaktól. Azóta azonban magára talált a portugál csapat, és két győzelmével elérte, hogy a legrosszabb esetben is az Európa-ligában folytathatja szereplését.

„Ismerjük az Arsenal erősségeit, de ennek ellenére úgy vélem, megvan bennünk az, ami a győzelemhez kell – kezdte mérkőzés előtti nyilatkozatát Domingos Paciencia, a Braga vezetőedzője. – Ellenfelünk a világ egyik legjobb csapata, de van esélyünk a győzelemre, és azt szeretném, ha szurkolóink történelmi este részesei lehetnének. A célunkat már elértük, az El-ben folytathatjuk, ám még a továbbjutásról sem tettünk le."

Története során az Arsenal négy alkalommal játszott Portugáliában, és egyetlenegyszer sem sikerült nyernie – így érthető, hogy Arsene Wenger szeretné megtörni ezt a rossz sorozatot.

„Az a célunk, hogy megszerezzük az első portugáliai győzelmünket, de a Braga jó csapat, és jó teljesítményre számítok a hazaiaktól. Kedvező helyzetben vagyunk a továbbjutást illetően, és ma este szeretnénk megtenni az utolsó lépést a nyolcaddöntő felé" – nyilatkozta az „ágyúsok" menedzsere. Gaël Clichy sérülés, Andrej Arsavin és Robin van Persie pedig edzői döntés miatt nem lesz ott az Arsenal keretében a mérkőzésen.

Egyébként a Bragának nincsen sok sikerélménye angol ellenfelekkel szemben: a portugálok korábban három alkalommal fogadtak angol riválist, és mindháromszor vereséget szenvedtek.

A találkozón magyar játékvezető, Kassai Viktor fújja majd a sípot.

Partizan Beograd–Sahtar Doneck

„Sajnos már nem számít a végeredmény, hiszen nem juthatunk tovább, de tartozunk annyival a szurkolóinknak, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk és jó eredményt érünk el" – ígérte Alekszandar Sztanojevics, a Partizan vezetőedzője a Sahtar elleni találkozó előtt.

„Nem számítok könnyű mérkőzésre, ezért nem vesszük félvállról a Partizant. De a három pont megszerzéséért érkeztünk Belgrádba" – mondta Mircea Lucescu, az ukránok román mestere.

 

 BAJNOKOK LIGÁJA
H-CSOPORT
BRAGA (portugál)–ARSENAL (angol)
Braga, 20.45. V: Kassai (magyar)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Braga: Felipe – Miguel Garcia, Moisés, Alberto Rodríguez, Elderson – Vandinho, Luis Aguiar, Alan, Mossoró – Lima, Matheus. Vezetőedző: Domingos Paciencia
Arsenal: Fabianski – Sagna, Squillaci, Koscielny, Gibbs – Walcott, A. Song, Fabregas, Wilshere, Nasri – Bendtner. Menedzser: Arsene Wenger
 
PARTIZAN BEOGRAD (szerb)–SAHTAR DONECK (ukrán)
Belgrád, 20.45. V: De Bleeckere (belga)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Partizan: Sztojkovics – Miljkovics, Jovanovics, Krsztajics, Lazevszki – Boya, Moreira, Sz. Ilics, Petrovics – Cléo, Iliev. Vezetőedző: Alekszandar Sztanojevics
Sahtar: Pjatov – Rakickij, Rat, Csihrinszkij, Hübschman – Gaj, Srna, Willian, Jádson – Eduardo, Luiz Adriano. Vezetőedző: Mircea Lucescu

 

 A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Arsenal 4 3 0 1 15–4 +11  9
2. Sahtar Doneck 4 3 0 1 7–6 +1  9
3. Braga 4 2 0 2 3–9 –6  6
4. Partizan Beograd 4 0 0 4 1–7 –6  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik