BL: lefegyverző üzenetet küldtek a Roma játékosai Szalahnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.24. 16:55
Kedd este a Liverpool az AS Romát fogadja a Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén, ez pedig azt is jelenti, hogy az angolok legnagyobb sztárja, Mohamed Szalah korábbi csapata, egyben barátai ellen lép pályára. De a rómaiaknak megvan a tervük, hogyan fékezzék meg az egyiptomi klasszist!

A Liverpool elleni elődöntő előtt Bruno Peres, az AS Roma brazil védője a Mediaset Premiummal beszélgetett, és elárulta, a „farkasoknak" már kész tervük van arra, hogyan állítják majd meg Szalahot.

„A terv egyszerű: Kosztasz Manolasz nagy barátja Szalahnak, vele megüzentük, hogy ha bármivel próbálkozik a meccsen, csúnyán elverjük! Sőt, megegyeztünk abban is, hogy Manolasz a mérkőzésig már nem beszél Szalahhal, így nem érzi majd olyan rosszul magát, ha meg kell rugdosni egy kicsit. Aztán az elődöntő után persze lehetnek újra barátok…” – viccelődött a Roma védője.

Íme tehát a megoldás Szalah megállítására: össze kell barátkozni vele, majd némi veréssel fenyegetőzni. Kedd este kiderül, mennyire hatásos ez a taktika…

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
20.45:
Liverpool (angol)–Roma (olasz) (Tv: M4 Sport, Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik