Aranylabda: még Madridban is CR-nek adnák Modric helyett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.20. 17:41
A Real Madrid brazil középpályása, Casemiro úgy érzi, az egész 2017–2018-as szezont tekintve Cristiano Ronaldo érdemelné meg jobban a díjat, hiába volt szenzációs éve jelenlegi csapattársának, Luka Modricnak is.

 

„Luka éve nagyon-nagyon látványos volt, minden elismerést megérdemel érte” – nyilatkozta az AS Roma ellen 3–0-ra megnyert Bajnokok Ligája-mérkőzés után Casemiro a spanyol újságíróknak, akik már most az Aranylabda-esélyekről faggatták a brazil középpályást.

„De ha rajtam múlik, Cristianónak adnám a díjat, mert ha az egész előző idényt nézzük, akkor ő volt benne a legjobb” – preferálta korábbi csapattársát a jelenlegivel szemben a 26 esztendős labdarúgó.

Az Európai Labdarúgó-szövetségnél mindenesetre másként vélekedtek, mint Casemiro teszi, az augusztus végén kihirdetett UEFA Év Játékosa díjat a horvát középpályás nyerte, míg CR a második, Mohamed Szalah a harmadik lett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik