Álom és valóság – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2020.09.28. 23:02

Kezdem a legfontosabbal: az idei az első alkalom, hogy egymás utáni három évadban lesz magyar futballcsapat valamelyik nemzetközi kupa főtábláján. A 2018–2019-es idényben a Mol Fehérvár, az Európa-liga 2019–2020-as kiírásában az FTC képviselte a magyar színeket a sorozat csoportkörében. S a zöld-fehérek neve ott lesz a csoportok kialakításakor – csak az kérdés, hogy a Bajnokok Ligájában vagy az El-ben.

A Ferencváros óriási lehetőség előtt áll, a Molde elleni idegenbeli 3–3 után hazai pályán kell kiharcolnia a továbbjutást a BL playoffkörében. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Mol Fehérvár ugyancsak a rájátszásba jutott, ha csütörtökön idegenben legyőzi a Standard Liege-t, El-csoportkörös. Mielőtt legyintenénk, jusson eszünkbe kupacsapataink 2013-as kudarca, akkor július 25-én (!) már utolsó végváraink is elestek...

Mondjuk ki, a Fradinak papíron gyengébb együttest kell legyőznie – de még a 2–2-es döntetlen is elég a csoportkörhöz. Innentől kezdve nem bonyolítom, mert a BL-be jutást nyilván hosszabbításban vagy tizenegyesekkel is ki lehet harcolni. Megjegyzem: a kétmeccses párharc a jobbik félnek kedvez, ez pedig a Ferencváros. Reméljük, a Groupama Arénában nem lép szögbe a csapat, mint Moldéban a második félidőben. Hétfői számunkban Dibusz Dénes azt nyilatkozta, a Celtic és a Dinamo Zagreb két olyan klub, amely ellen a magyar együttesek általában elbuknak, s az egyik kiejtése is bravúrnak számított volna. Mint ahogyan bravúr lenne a norvégok továbbjutása.

Az ördögöt már csak azért se fessük a falra, mert ez az FTC a tavalyihoz képest is erősödött. Szerhij Rebrov és futballistái összecsiszolódtak, de ami a legfontosabb, elsősorban mentálisan stabil a Ferencváros. Az ukrán vezetőedző nem tagadja, labdarúgói eddig álmodtak a BL csoportköréről, ma úgy lépnek pályára, hogy ebből valóság lehet. Nem mindegy, ha egy hónap múlva valaki felteszi a kérdést az öltözőben, ki játszott a Bajnokok Ligája főtábláján, akkor már ne csak Olekszandr Zubkov tehesse fel a kezét, mint a Molde elleni mérkőzés előtt.
Zubkov nem maradhat egyedül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik