A „zebrák” szétfutották a Realt; blokkolt madridiak, Chiellini a torinói nagy fal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.06. 11:01
null
A torinói elődöntőben végig nagy párharcot vívott egymással Cristiano Ronaldo és Giorgio Chiellini (Fotók: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi elődöntőjében a Juventus hazai pályán valóssággal nekirontott a Real Madridnak (2–1), amely a kezdeti rohamokat nem is úszta meg kapott gól nélkül. A spanyolok kapuját kilenc perc alatt annyiszor veszélyeztette az ellenfél, mint a negyeddöntőben 180 perc alatt. Ráadásul ott az Atlético elleni két felvonást lehozta nullára a védelem, nem úgy a torinói fellépést...

Rögtön a kezdés utáni időszakban a Juventus négyszer találta el a Real Madrid kapuját, s a negyedik Álvaro Morata gólja volt, amely a 9. percben esett (a spanyol légiós különösen aktív volt, előtte már kétszer veszélyeztetett). A találatot 27 Juve-passz előzte meg... Az Atlético két meccsen négyszer találta el a Real kapuját, és az előző idény döntőse egyszer sem járt sikerrel.

A Juve első gólját 27 torinói passz eredménye
A Juve első gólját 27 torinói passz eredménye

Apropó, Morata. A Real Madridhoz 15 évesen, 2008-ban szerződő támadó ifiként két bajnoki címet szerzett – 34 góljával tevékeny részese volt a sikereknek –, két évvel később felkerült a Real második csapatához, de az elsőben is bemutatkozhatott. A José Mourinho által megelőlegezett bizalomból később annyit profitált, hogy Carlo Ancelottinál már állandó kerettag lehetett, ám az igazi áttörés elmaradt. A Juventus 2014 nyarán csapott le a több európai klub által körüludvarolt támadóra, és fizetett a játékjogáért 20 millió eurót. Morata a Serie A-ban 27 mérkőzésen hét gólt szerzett, az Olasz Kupában négy találkozón kétszer volt eredményes. A négyszeres spanyol válogatott futballista a BL csoportkörös időszakában nem volt meghatározó alakja a Juvénak, a hat meccsből ötön játszott, de csak kétszer kezdőként, és egyszer akkor is lecserélték, az 58. percben. Gólt nem szerzett.

FUTOTTAK MÉG...
JUVENTUS (114.645 km)
Buffon 4.427
Chiellini 10.634
Bonucci 9.839
Lichtsteiner 11.169
Evra 10.045
Marchisio 11.588
Pirlo 11.810
Vidal 11.852
Sturaro 8.543
Morata 9.805
Tévez 9.107
Llorente 1.873
Barzagli 2.888
Pereyra 1.065
REAL MADRID (106.922 km)
Casillas 3.303
Varane 9.821
Pepe 9.788
Ramos 11.170
Marcelo 9.655
Carvajal 10.737
Kroos 10.631
James Rodríguez 11.432
Bale 9.700
Isco 7.440
C. Ronaldo 9.334
Jesé 890
J. Hernández 3.021

Az egyenes kieséses szakaszra azonban már stabil kezdő lett. Az öt tavaszi találkozón kivétel nélkül kezdőként lépett pályára – igaz, végig csak egyszer maradhatott fenn –, és a Dortmundnak oda-vissza beköszönt, a Realnak egyelőre csak oda. De biztos nagy elégtételt jelentene számára, ha a Santiago Bernabéuban is összejönne a gól. Amelyet viszont még Torinóban, mostani otthonában sem mert látványosan ünnepelni. Sőt, kifejezetten kifejezéstelen maradt.

A honfitársak jobban tették volna, ha már az elejétől fogva koncentrálnak rá mint spanyol ellenfélre. Ugyanis a Juve legutóbbi négy, Real Madridnak lőtt góljából hármat spanyol csatár szerzett: kettőt Fernando Llorente, egyet Morata. A hajrában csereként pályára lépő Llorentének – Moratát váltotta – is megvolt a lehetősége, ám ziccerénél nem nyílt lehetősége ellőni a labdát Iker Casillas mellett, így cselezni kényszerült, beadását meg eltakarították a madridi védők, Andrea Pirlo szabadrúgását pedig Casillashoz fejelte.

Utóbbi jelentett a Juve harmadik, kaput eltaláló próbálkozását a második félidőben – az elsőben volt nyolc! –, amelyben alaposan visszaesett a házigazda támadójátéka. Kevesebb akcióra futotta az olaszoktól, és még kevesebb párosult gólveszéllyel. Más kérdés, hogy azzal még így is jól sáfárkodtak. A három hazai kapura lövés közül kettő Carlos Tévez nevéhez fűződött, aki másodjára, az 57. percben a vele szemben elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőt értékesítette higgadtan.

David Trezeguet (2005–2006) óta az argentin légiós az első Juventus-játékos, aki 29 gólt ért el tétmérkőzésen egy szezonban. Tévez egy évvel előzte meg Moratát, már ami a Torinóba történő szerződést illeti, s a keddi volt az ötvenedik Juve-gólja. Az első idényét 21 találattal zárta (19 bajnoki, egy Európa-liga, egy olasz Szuperkupa), most 29-nél jár. Húsz bajnoki gólja mellett a keddi már a hetedik volt a BL-ben, míg a fennmaradó kettőt az olasz Szuperkupában szerezte.

Tévez 50. Juve-gólja BL-elődöntős győzelmet ért
Tévez 50. Juve-gólja BL-elődöntős győzelmet ért

A főbb statisztikai adatok szerint a mérkőzés amúgy kiegyenlített volt. A Juve 48, a Real 52 százalékban birtokolta a labdát. Mindkét együttes 12 alkalommal veszélyeztette ellenfele kapuját. Amíg azonban az olaszok hétszer el is találták, addig a spanyolok csak háromszor. Igaz, utóbbiaknak volt kapufájuk is. A különbség egyrészt a pontosságból adódik, másrészt amíg a Juventusnak csak egy, addig a Real Madridnak három lövését is blokkolták. Ez az adat jól jellemzi az olaszok elszántságát. Óriási szívvel vetették bele magukat a küzdelembe, érezni lehetett, hogy országnak-világnak bizonyítják: nem lesajnált kiscsapatként vannak ott a négy között – függetlenül a veretes múltjuktól –, hanem teljes jogú tagként. Az utolsó perces madridi akciónál a hazai középpályássor olyan iramban sprintelt hátra visszazárni az amúgy létszámban meglévő védősor elé, mintha az ötödik percben jártunk volna. Pedig nem...

Az olasz futballra jellemző határozottság egyébként is jellemző volt a meccsre, hiszen nagyságrendileg kétszer annyi szabálytalanságot követtek el a hazaiak (21), mint a látogatók (13). A Juve 478 passzával szemben a Real 535-t könyvelt el, viszont a pontosság itt is közel azonos: hazai oldalon 89.54 százalékos, a vendégeknél 89.35. A futóversenyt viszont magasan megnyerte a Juve (114.6 km) a 7.7 km-rel kevesebbet teljesítő Reallal (106.9) szemben. Az egyenes kieséses szakaszban az ellenfelek rendre lefutották ugyan a madridiakat, akik viszont ennek ellenére jól, vagy jobban jöttek ki a párharcból. A kakukktojás a Schalke elleni nyolcaddöntő visszavágója volt, amelyet Madridban bukott el eggyel a Real (3–4), mindezt úgy, hogy a győzelmükkel is búcsúzó németek 9.4 km-t vertek a spanyolokra. Torinóban a középpályát szakmailag, szellemileg és lelkileg összefogó vezér, Andrea Pirlo vitte el a pálmát 11.8 km-rel, holtversenyben a pálya minden szegletében feltűnő, végig intenzív Arturo Vidallal. De Claudio Marchisio is többet teljesített (11.588 km), mint a Real legtöbbet futó játékosa, James Rodríguez (11.432 km). Az olasz futball minden jellegzetes stílusjegyét egy személyben megtestesítő, a győzelemért vérét is adó Giorgio Chiellini ennél valamivel kevesebbet futott, de áthatolhatatlan falat jelentett a Real támadói számára. Nem volt eladott labdája, minden fejpárbaját megnyerte, háromszor pedig labdát szerzett.

A rutinos Pirlo elhomályosította a Real walesi kiválóságát, Bale-t
A rutinos Pirlo elhomályosította a Real walesi kiválóságát, Bale-t

A Real Madridnál a szerdai visszapillantókban minden CR gólja körül forog. Több szempontból is. Mindenekelőtt abba kapaszkodnak, hogy az idegenben szerzett gól az összesítésben sokat jelenthet, a spanyolországi visszavágón 1–0-s Real-siker már alapból a címvédő továbbjutását jelentené. Másrészt viszont a madridi kiadású Marca számításai szerint a portugál aranylabdásnak ez volt a 307. gólja, amit tétmeccsen Real-mezben szerzett. (Több statisztikai oldalon azonban 306-nál jár, a különbség egy bajnoki gól miatt van, már évek óta. Sok helyen Pepének könyvelték el azt a találatot, amely CR szabadrúgása után megpattant a védőn.) A 307 gól azért különleges, mert egy korábbi ikon, Alfredo Di Stéfano ennyivel zárta realos karrierjét. Az argentin születésű, honosított spanyol támadó 392 találkozón volt ennyiszer eredményes. A rekordot – még – tartó Raúl González 741 mérkőzésén 323-ig jutott, így CR ebben az idényben aligha éri már utol. Na, de a következőben! Elképesztően gólerős futballista, átlaga meccs/gól fölött van. A 307 (vagy 306) gólt 296 mérkőzésen szerezte.

SZAVAZÁS

A Juventus 2–1-re nyert a Real Madrid ellen a BL-elődöntő első felvonásán. Ön szerint melyik klub jut tovább a döntőbe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Cristiano Ronaldo a 76. BL-gólját szerezte, így ismét lépéselőnybe került a 75-nél járó Lionel Messivel szemben, akinek ma este lesz jelenése az elődöntő első felvonásán. (A Barcelona a Bayern Münchent fogadja.) A szezon góllövőlistáján a portugál beérte a szintén 9 góllal záró sahtaros Luiz Adrianót. Utóbbi 628 perc alatt volt ennyiszer eredményes, míg az aranylabdás 974 perc alatt. Cristiano Ronaldo amúgy a kilencedik gólját szerezte BL-elődöntőben, és a sorozat ezen szakaszában óriási fölénnyel vezeti az örökranglistát az öt-öt gólos Jari Litmanen és Alessandro Del Piero előtt. Kritikai megjegyzés: a Real hiába került mezőnyfölénybe a második félidőben, a portugálnak nem volt labdaérintése a Juve tizenhatosán belül.

Madridi oldalon több szakmai kérdésre is választ kell adniuk. Elsősorban Gareth Bale szürke teljesítményére. (Lövés? 0. Előkészítés? 0. Jó beadás? 0. Bale-t szétszedték a meccs után a szakkommentátorok – ezzel külön anyagban foglalkoztunk.) A másik Sergio Ramos középpályás játéka volt. A védő nem először szerepelt egy sorral feljebb – igaz, olyan sok tapasztalata nem lehet –, de könnyen lehet, hogy utoljára. A védekező feladatát rendben meg is oldotta, ám a támadásokat már nem tudta kellő hatékonysággal segíteni. Annak idején, még jobbhátvédként bátran lépett fel az akciókkal, a szélen azonban mások a lehetőségek, mint a pálya közepén, ahol kevesebb mozgás kell, viszont még több labdás megoldás. Csel, passz, indítás, ívelés, kényszerítő. Ezekre nincs felkészítve Sergio Ramos. Aki viszont még így is sokszor Toni Kroos elé került a játék során, pedig a német légiósnak lényegesen jobban fekszik ez a feladatkör. Már csak azért is, mert ő tényleg vérbeli középpályás. Arról nem is szólva, hogy a Ramos nélküli belső madridi védőpáros, Pepe és Varane kettőse ugyancsak nem életbiztosítás ezen a szinten. Talán keveset játszottak együtt, hogy érezzék egymást, de az is lehet, hogy a stílusuk alapjáraton nem passzol egymáshoz. Nem egészíti ki egyik a másikat. Ennek a belső négyesnek az együttes teljesítménye mind a Juve malmára hajtotta a vizet, amely előszeretettel akciózott a pálya középső részén.

Rövid történeti kitekintés a végére: 2–1-re elveszített elődöntős odavágót követően a BEK/BL-ben a Real Madrid még soha nem jutott tovább! 1973-ban az Ajax, 2012-ben a Bayern búcsúztatta. Viszont érdekes statisztikai kimutatás, hogy a sorozat történetének eddigi eredményeit figyelembe véve még így is a legnagyobb az esélye a vesztesnek (49 százalék), hogy továbbjusson. Bármilyen más vereség ezen a százalékos mutatón csak csökkentett volna. Hogy aztán ezzel mennyire tud élni a Real a madridi visszavágón, az egy hét múlva, jövő szerdán kiderül.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉS
JUVENTUS–REAL MADRID 2–1 (1–1)
Torino
. V. Atkinson (angol)
JUVENTUS:
Buffon – Lichtsteiner, Bonucci, Chiellini, Evra – Marchisio, Pirlo, Sturaro (Barzagli, 64.) – Vidal – Tévez (Pereyra, 86.), Morata (Llorente, 78.). Vezetőedző: Massimiliano Allegri
REAL MADRID: Casillas – Carvajal, Varane, Pepe, Marcelo – S. Ramos, Kroos, Isco (J. Hernández, 63.) – J. Rodríguez – Bale (Jesé, 86.), C. Ronaldo. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
G: Morata (8.), Tévez (58. – 11-esből), ill. C. Ronaldo (27.)
A visszavágót május 13-án szerdán játsszák Madridban.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!


Juventus 2-1 Real Madrid 05.05... by hdizizle

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik