„A világ legjobb csapata ellen estünk ki”

Vágólapra másolva!
2010.03.18. 09:17
null
Négy stuttgarti sem bírt Ibrahimoviccsal, ahogy a VfB sem a Barcelonával (Fotó: Reuters)
Miután a Barcelona 4–0-ra győzött a Stuttgart ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, s biztosította helyét a legjobb nyolc között, a katalán klub háza táján már előretekintenek, és újabb német csapatot, a Bayern Münchent kívánják maguknak ellenfélül. A Stuttgart részéről nagyon sportszerűen elismerik, nem voltak egy súlycsoportban a spanyol bajnokkal.

Hiába kérte Christian Gross, a Stuttgart vezetőedzője játékosaitól, hogy a Barcelona ellen mindegyikük teljesítőképessége határán futballozzon, ez szerda este nem sikerült a sváboknak a Camp Nouban. Vagy ha mégis, akkor kijelenthetjük, a maximum is kevésnek bizonyult a katalánok ellen, ugyanis a címvédő könnyedén, 4–0-ra győzött, és 5–1-es összesítéssel biztosította helyét a legjobb nyolc között.

A NEGYEDDÖNTŐ MEZŐNYE
Arsenal
Bayern München
Lyon
Manchester United
Internazionale
CSZKA Moszkva
Barcelona
Bordeaux

„Való igaz, többet reméltünk ettől a mérkőzéstől – ismerte el a VfB mestere, az érhetően csalódott Gross. – Sajnos nem tudtuk sikerrel megvívni a párharcokat. A Barcelona egy klasszissal jobb volt nálunk, megmutatta, hol vannak a határaink. Messi volt a kulcsfigura, őt nem tudtuk megállítani. Előzetesen is a Barcelona volt az esélyes, de azt reméltem, mégis sikerülhet a bravúr. Ma a világ legjobb csapata ellen estünk ki."

A Barcelona Stuttgartnak kölcsönadott középpályása, Alekszandr Hleb előzetesen is úgy vélte, hogy a katalánok túlságosan erősek jelenlegi csapatának, és a mérkőzésen tapasztaltak csak megerősítették ezt a véleményét. „Legtöbb játékosunk félt attól, hogy eladja a labdát. Az első gólnál Messi harminc métert tett meg teljesen egyedül, ilyen hibákat nem engedhetünk meg magunknak. Megint két buta gólt kaptunk, mert a Barca minden helyzetét kihasználta. Ez a különbség egy klasszis csapat és egy átlagos együttes között. Sajnálom, hogy nem sikerült a bravúr."

A másik oldal vezetőedzője, Josep Guardiola elégedetten nyugtázta a továbbjutást, és már előretekintett, elárulva, hogy melyik csapattal játszana a legjobb nyolc között. „Nagy iramban futballoztunk, kezdettől fogva tisztában voltunk a találkozó jelentőségével. Olyan csapat ellen győztünk, amely a csoportkörben mindig eredményes volt idegenben is. Mióta Christian Gross átvette a VfB-t, nagyon erősek lettek. Messi pedig egyszerűen zseniális."

 „A negyeddöntőben szívesen játszanék Louis van Gaal és a Bayern ellen, még akkor is, ha a müncheniek most erősebbek, mint tavaly" – jelentette ki a katalánok mestere már a negyeddöntőre gondolva, és óhaja érthető is, ha arra gondolunk, milyen eredményt hozott a két csapat tavalyi párharca. Az előző kiírásban szintén a nyolc között találkozott a Barcelona és a Bayern, és a katalánok már az első mérkőzésen eldöntötték a továbbjutást, hazai pályán ugyanúgy 4–0-ra ütötték ki a bajorokat, mint most a VfB-t.

Hogy Guardiola vágya teljesül el, kiderül a pénteki sorsoláson. Egy biztos: a Barcelonát senki sem kívánja magának ellenfélül.

A PÉNTEKI SORSOLÁST ÉLŐBEN KÖVETHETI A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!

 EMLÉKEZTETŐ
BL-NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Barcelona–VfB Stuttgart 4–0 (2–0)
G: Messi (13., 60.), Pedro (23.), Krkic (89.)
Tj: a Barcelona, 5–1-es összesítéssel
A TOVÁBBI MENETREND
A negyeddöntő és az elődöntő sorsolása március 19.
Negyeddöntő március 30–31. és április 6–7.
Elődöntő április 20–21. és 27–28.
Döntő május 22. (Madrid, Bernabéu-stadion)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik