nemzetisport.hu 2019.06.01 11:05

A harcosok a példaképek ellen – Spurs–Pool, ahogy mi látjuk

Szombaton 21 órakor jön az idei második angol házidöntő az európai kupaporondon: a Tottenham és a Liverpool összecsap a Bajnokok Ligája fináléjában. Mindkét csapat rengeteget dolgozott a sikerért, nem érdemtelenül jutott el a két Premier League-nagyágyú idáig, de a trónra csak egyikük ülhet fel. Miért a Liverpool vagy miért a Tottenham? Figyelem, szubjektív esélylatolgatás következik!

A Liverpool hősei vagy a Tottenham harcosai? Melyik csapat nyeri a BL-döntőt? (Fotó: AFP)

 

RENDES, JÓ GYEREKEK, IGAZI PÉLDAKÉPEK, IDEJE, HOGY NYERJENEK IS VALAMIT – LIVERPOOL

 
A DÖNTŐ ÉLŐ FELVEZETÉSE PERCRŐL PERCRE!

Nagy milanosként 2005-ben még nem tudtam volna elképzelni, hogy egyszer a Liverpool BL-győzelméért fogok korteskedni. Míg a Liverpool-szurkolók azt nem gondolták volna azon a számukra mámoros, isztambuli éjszakán, amikor 0–3-ról megverték a Milant a Bajnokok Ligája döntőjében, hogy a következő 14 évben semmit sem nyernek majd az európai porondon, és az 1990 óta hőn áhított 19. bajnoki címre is hiába ácsingóznak. Szinte hihetetlen, de a 2005-ös BL-siker óta összesen egy európai Szuperkupa, egy FA-kupa-győzelem (2006), majd utána a Szuperkupa-trófea (2006) és 2012-ben egy Ligakupa-győzelem jött össze a futballtörténelem egyik legsikeresebb angol klubjának (a nemzetközi kupagyőzelmeket nézve máig legsikeresebb). Miközben 2005 óta elveszített két BL-döntőt, egy klub-vb-finálét, egy Európa-liga-döntőt, egy FA-kupa-döntőt és háromszor lett ezüstérmes a Premier League-ben.

Kicsit már olyan érzésünk lehet, hogy – a linekeri mondást átalakítva – a futballt 22 ember játssza, de a végén sosem a Liverpool nyer. Persze amikor mégis, mint 2005-ben, 21 évvel az azt megelőző BEK-siker után, akkor az igazán katartikus élményt tud jelenteni a mindig kitartó, fantasztikus szurkolótábornak, új értelmet adva a „You’ll never walk alone” jelmondatnak.

Az ember sokszor úgy választ magának kedvenc csapatot (persze a helyi kötődés alapján történő választáson kívül), hogy amikor elkezd komolyabban érdeklődni a labdarúgás iránt és megismerkedik a korszak meghatározó együtteseivel, akiket a legtöbbet lát a tévében, akkor elkezd kötődni ahhoz a klubhoz, amely a leginkább megfelel a saját maga elvárásainak. Van, aki az aktuális világklasszisok (ezért is lett az elmúlt bő tíz évben annyi híve a Barcának meg a Realnak) és a látványos futball, van aki a fanatikus szurkolótábor vagy éppen az edző személye miatt azonosul egyik vagy másik csapattal. Én anno, az 1990-es évek elején az alapján választottam, amellett persze, hogy tetszett a Milan játéka, hogy szimpatikus, a klubhoz hűséges, botrányoktól és nagyképű megnyilvánulásoktól mentes futballisták alkották a csapatot, akikhez nem mellékesen tapadt a labda. Franco Baresi, Paolo Maldini vagy Marco van Basten mind ebbe a kategóriába tartozott – igazi példaképek.

Olyanok, amilyenek a Liverpool elmúlt másfél évtizedes történetét is meghatározták. Jamie Carraghertől Steven Gerrardon át a mai csapatkapitányig, Jordan Hendersonig. És ilyen példaképekkel, a jelen vagy a közeljövő ikonikus futballistáival tele van a vörösök kerete.

Meggyőződésem, hogy Trent-Alexander Arnold már most, húszévesen a világ legjobb jobbhátvédje, és egyben az egyik legcsöndesebb és legkevesebbet szabálytalankodó topjátékos a maga posztján. Felnőtt meccsen sosem állították még ki és 55 Premier League-találkozón csak hat sárga lapot kapott, miközben adott 14 gólpasszt (!) és van két gólja is. De hasonló jókat mondhatnánk a másik szélső védőről, a balhátvéd Andrew Robertsonról.

A védelem oszlopa pedig, a holland Virgil van Dijk, aki szülei válása után aprópénzért mosogatott egy bredai étteremben, ma pedig a Pool meccsein tízezrek éneklik a nevét. A világ legdrágább védője, olyan határozottsággal és eleganciával végzi a dolgát, hogy a Liverpool kapta a legkevesebb gólt a Premier League-ben, 38 meccsen 22-t. Van Dijk mind a 38 mérkőzést végigjátszotta (a világ legerősebb bajnokságában) és csupán egy sárga lapot kapott a bajnokságban. Viszont 49 tétmeccsen belsővédőként szerzett hat gólt és adott négy gólpasszt is. Nálam ez a teljesítmény Aranylabda-esélyes! (Amúgy is ideje lenne már, hogy Fabio Cannavaro 2006-os sikere után ismét elismerjenek egy védőt is a kitüntetéssel, mert a futball nemcsak a támadókról szól.)

A Van Dijkról szóló szurkolói dal

És akkor elöl ott van, ugye, Mohamed Szalah, aki gyerekkorában fél napokat töltött utazással (vagy nyolc órát utazott naponta), hogy eljusson az edzésekre, hogy egyszer futballista lehessen belőle. Az alábbi nyilatkozata pedig mindent el is mond róla: „Nincsenek tetoválásaim, nem változtatom a frizurámat, nem tudok táncolni. Én csak futballozni szeretnék.”

Kicsit az egész Liverpoolon ezt érzem. Rendes jó gyerekek, igazi példaképek, akik csak futballozni szeretnének, meg végre trófeákat nyerni…

Akárcsak az edzőjük, Jürgen Klopp, akire már nem mondanánk, hogy csendes, visszahúzódó figura, viszont a játékosaiért, a klubjáért (amiből nem volt sok neki, a Pool a harmadik 2001 óta) tűzbe menne. Viszont címekkel nincs teli a vitrinje, kétszeres német bajnok és nyert Német Kupát a Dortmunddal, de a Liverpoollal még nem nyert semmit, csak ezüstérmekig és elbukott döntőkig (2016: El, 2018: BL) jutott.

Itt az ideje, hogy a Pool is nyerjen valamit – ez a csapat nagyon megérdemelné.  

PÓR KÁROLY

LEKÜZDIK A NEHÉZSÉGEKET, SOSEM ADJÁK FEL – A MENTALITÁSBAN REJLIK A TOTTENHAM EREJE

Manapság gyakori lett, hogy bizonyos óriásklubok követőire rásütik a divatszurkoló bélyeget, de ha valaki azt állítja, hogy egy olyan csapatnak drukkol, mint a Tottenham, akkor leginkább hogyléte felől érdeklődnek. Természetesen ennél árnyaltabb a kép, a FourFourTwo magazin decemberi kimutatása szerint a Tottenham a hatodik legnépszerűbb angol klub, azaz a Premier League-et az utóbbi években domináló nagy hatosból a legkevésbé populáris világszerte. Ami persze még így is monumentális szurkolóbázist jelent: a közösségi oldalakon csaknem 20 millióan követik a Spurst, amelynek korábbi ügyvezetője szerint Nagy-Britannián kívül csaknem tízszer ennyi drukkere van.

Az elmúlt esztendők tudatos építkezése, klubfilozófiája és a csapat által játszott élvezetes futball miatt egyre többek szívébe lopja be magát a Tottenham Hotspur. Szombaton pedig fellép a nagyszínpadra a klub, a több mint 200 országban közvetített Bajnokok Ligája-döntő után valószínűleg még több szimpatizánsa lesz a londoni csapatnak. Nem érdemtelenül, a végeredménytől függetlenül.

Még a Liverpoolnál is régebb óta vár egy igazán jelentős trófeára a Tottenham egyre duzzadó szurkolótábora. A Spurs bajnoki címet legutóbb az 1960–1961-es idényben ünnepelhetett, FA-kupát idestova harminc éve nem nyert a csapat, a legutóbbi jelentős cím a Ligakupa volt, melyet 2008-ban sikerült elhódítania. A nemzetközi hadszíntéren az 1983–1984-es UEFA-kupa-győzelem a legutóbbi nagy diadal – így talán még inkább érezhető, mekkora dolog a klub életében a Bajnokok Ligája döntőjében való részvétel.

Sokat „szenvedett” a Tottenham, mire végigjárta az európai klubfutball csúcsára vezető lépcsőfokokat, és most ott toporog az utolsón. Mauricio Pochettino 2014-es kinevezése az utóbbi évek (egyik) legjobb húzásának bizonyult: az argentin menedzser kőkemény munkával honosította meg a nagy intenzitású letámadást, a rövid passzokkal operáló futballt, ami miatt a Tottenhamet az egyik legnézhetőbb csapatnak titulálják sokan az elmúlt idényekben. A játékosok közül sokan utálták emiatt Pochettinót, aki minden egyes edzésen széthajtotta őket. Danny Rose, az angol válogatott védő jegyezte meg korábban: „Nem hittem a módszereiben, nem is értettem őket néha – de ez is mutatja, hogy miért ő a menedzser és én a játékos.”

Pochettinónak rengeteg kihívással kellett szembenéznie. Nemegyszer előfordult, hogy a kezdőcsapat jelentős része sérüléssel bajlódott, így az argentin szakembernek a fiatalokhoz kellett nyúlnia – és ezt mindig nagy bizalommal és bátorsággal tette. Ugyanakkor nem véletlenül panaszkodott – többször nyilvánosan, sajtótájékoztatóin is – a szűk keretre, a kulcsemberek kiválása után nem mindig tudott minőségi pótlást biztosítani. Egész egyszerűen kevés hadra fogható játékosa volt (akik gyakran nem százszázalékos állapotban is vállalták a mérkőzést), ennek ellenére végig a dobogó közelében tartotta a Tottenhamet, a BL-ben pedig a döntőig menetelt.

A Tottenham nem az a klub, amelyik százmillió eurókat költ igazolásokra, épp ellenkezőleg. Posztra igazol, megfontoltan, olyan labdarúgókat, akiket racionális áron meg tud szerezni. A legjobb példa erre Dele Alli, aki 2015-ben 5 millió fontért érkezett az MK Donstól. Tavaly nyáron egyébként egyáltalán nem is igazolt a Spurs (míg a Liverpool több mint 160 millió fontért erősített), pedig Pochettino kifejezte szándékát ismét a keret mélyítésére. De a klub egy nagy projektbe fogott, amely minden egyes pennyt felemésztett: stadionépítésbe.

A White Hart Lane-t egyértelműen kinőtte a klub (a szurkolók nagy bánatára), és úgy döntött, egy teljesen új, hipermodern, 25 ezerrel több néző befogadására alkalmas létesítményt épít. Az előzetes kalkulációkból az azonban kimaradt, hogy útközben több mint duplájára rúgnak a költségek, a brit sajtó szerint egymilliárd fontra (!) végül. Amikor célegyenesbe értek, jöttek az újabb problémák, és csúszott a várva várt átadás. Előbb őszre, majd decemberre, majd újévre, amiből végül április eleje lett. Kérdezhetnénk, ennek van-e jelentősége azon kívül, hogy újra otthon (és nem albérletben) játszhat a csapat?

Nem is kevés!

A White Hart Lane ugyanis feküdt a Tottenham pressingjének: kisebb volt a játéktér, a fű rövidebb és keményebb a talaj, ami a rövid passzos játéknak ágyazott meg. Ezzel szemben az átmeneti otthon, a Wembley nagyobb játéktérrel, hosszabb fűvel rendelkezik, tehát hiába volt hazai pálya a Tottenhamnek, igazából mégsem volt az.

Minden nehézséget leküzdve Pochettino igazi harcosokat nevelt játékosaiból, és talán az egyik legnagyobb erőssége az argentin edzőnek, hogy kihozza a futballistákból a legjobbat. Moussa Sissoko átlagos középpályásból a csapat motorja lett, Dele Alli feltörekvő fiatalból az angol válogatottban is meghatározó játékos, a többször kölcsönadott Harry Kane Európa egyik legjobb középcsatárává vált, és még sorolhatnánk. Ez a csapat sohasem adja fel, ezt bebizonyította az Ajax elleni elődöntőben is.

A Liverpool elleni fináléban pedig arról a bizonyos utolsó lépcsőfokról léphet föl a csúcsra.

ILKU MIKLÓS

BAJNOKOK LIGÁJA 2018–2019
DÖNTŐ
 
Június 1., szombat

21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Liverpool FC (angol) (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)
Madrid, Wanda Metropolitano (Atlético-stadion) 

2019.06.19 11:04:03

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A Ludogorec elleni kiesés esetén az Európa-ligában izlandi vagy szlovén ellenfelet kapnak a zöld-fehérek.

2019.06.18 21:52:04

Bajnokok Ligája DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Előbb vagy utóbb át kell tudni lépni a Ludogorec szintű csapatokon is.

2019.06.18 21:37:26

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

2019.06.18 16:05:27

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A Vidi már bizonyította, a Ludogorec nem verhetetlen, de ettől függetlenül roppant erős, rutinos európai kupacsapat.

2019.06.18 12:40:57

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A magyar bajnok otthon kezdi a bolgár csapat elleni párharcot.