A Chelsea a maga vájta veremből keres kiutat

Vágólapra másolva!
2011.12.06. 14:58
null
David Luiz és Didier Drogba az utolsó tanácsokat fogadja (Fotó: Reuters)
A Leverkusen már továbbjutóként várja a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának ma esti mérkőzéseit, míg a Chelsea és a Valencia egymás ellen vív meg a másik nyerő helyért. A londoni kékek mellett szól a hazai pálya, ugyanakkor több kimenetel kedvez a spanyol csapatnak. Tőzsér Dániel és Köteles László csapata, a Genk már nem mozdulhat el a negyedik helyről.

 

A rajt előtt valószínűleg a többség nem gondolta volna, hogy az utolsó játéknapon a Chelsea és a Valencia ki-ki mérkőzést vív a továbbjutásért, miközben az egymás elleni eredményeknek köszönhetően a Leverkusen már páholyból figyeli a csatájukat – pontosabban az első hely miatt kénytelen komolyan venni a Tőzsér, Köteles kettős Genkje elleni küzdelmet –, de ez van, az érdekelteknek ezzel a feladattal kell megbirkózniuk.

A továbbjutási képlet első változata egyszerű: amelyik csapat megnyeri a Chelsea–Valencia meccset, az továbbjut. Annál bonyolultabb a helyzet, ha döntetlen születik a Stamford Bridge-en – ez esetben azt is figyelembe kell venni, mit játszik a német csapat Belgiumban. Ha a Leverkusen nem kap ki, akkor a Chelsea csak 0–0-val mehet tovább, minden más döntetlen spanyol vetélytársának kedvez. Ha a Leverkusen kikap, bármilyen gólszámú döntetlen születik Londonban, a Valencia jut tovább.

Ez azt jelenti, hogy a Chelsea még akkor sem feltétlenül örül majd, ha sikerül meghosszabbítania pillanatnyilag sem lebecsülendő, több mint öt éve tartó, 12 mérkőzéses veretlenségi sorozatát a spanyol vetélytársakkal szemben. André Villas-Boas menedzser szerint a kellemetlen szituációt maguknak teremtették.

Az alkalmazást bemutató galéria 
megtekintéséhez  kattintson a képre!
Az alkalmazást bemutató galéria megtekintéséhez kattintson a képre!

„Az idei sorozat eddigi öt meccsén egyáltalán nem nyújtottunk rossz teljesítményt, csakhogy az utolsó percekben nem ügyeltünk eléggé a részletekre sem Valenciában, sem Leverkusenben – mondta a Chelsea szakvezetője, utalva a német és a spanyol városban rendezett meccsek hajrájában elúszott négy pontra. – Ha ez nem történik meg, most a múltból ismerős nyugalommal, nagy valószínűséggel biztos továbbjutóként várnánk az utolsó párharcot.″

Tudjuk, nem így van, és a Chelsea-nek úgy kell győzelemre törnie, hogy közben ne nyíljon ki hátul.

„Nem változtatunk a szokásos stratégián. Nem fogunk biztos védekezésből kontrákra, hosszú indításokra spekulálni, most is a labda járatásán alapuló építkezésben látjuk a siker zálogát″ – fogalmazott a portugál tréner, akinek tanítványai a Newcastle elleni fölényes bajnoki sikerből meríthetnek erőt.

Unai Emery, a Valencia szakvezetője az ilyenkor bevált fordulattal döntőnek nevezte az ütközetet, és mivel a küzdő felek egyikének bizonyosan csak a vigaszdíj (az Európa-ligabeli folytatás) marad, meghatározása egyáltalán nem túlzó.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a gól nélkülit leszámítva nekünk mindegyik döntetlen biztos továbbjutást jelentene – mondta Emery. – Ennélfogva elsődleges célunk az lesz, hogy ne engedjük kibontakozni, helyzeteket kialakítani a Chelsea-t. Ugyanakkor mindenki biztos lehet abban, hogy közben egy pillanatig sem mondunk le a gólszerzésről. Az eredmény alakulásától tesszük függővé, hogyan módosítjuk a játékunkat.″

A másik mérkőzésen a Leverkusen a csoportelsőség – és a kedvezőbbnek ígérkező sorsolás – reményében három pontra hajt, míg a Tőzsér Dánielt és Köteles Lászlót foglalkoztató Racing Genknek már csak a szép búcsú lehetősége jelent plusz motivációt. Várhatóan mindkét magyar légiós tagja lesz a belga bajnok kezdő tizenegyének.

A Genk hazai pályán még veretlen, a Valenciától és a Chelsea-től is elvett egy pontot, s nem akarja alább adni kedd este sem.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, E-CSOPORT, 6. FORDULÓ
CHELSEA (angol)–VALENCIA (spanyol)
London, Stamford Bridge, 20.45 (tv: Tv2). Vezeti: Rocchi (olasz)
A várható kezdőcsapatok
CHELSEA: P. Cech – Ivanovics, Terry, David Luiz, Ash. Cole – Ramires, Raul Meireles, Lampard, Mata – Sturridge, F. Torres. Menedzser: André Villas-Boas
VALENCIA: Diego Alves – Barragan, Rami, Victor Ruiz, Alba – Albelda, Tino Costa – Feghouli, Jonas, Mathieu – Soldado. Vezetőedző: Unai Emery
RACING GENK (belga)–BAYER LEVERKUSEN (német)
Genk, Cristal Arena, 20.45. Vezeti: Tagliavento (olasz)
A várható kezdőcsapatok
GENK: Köteles – Vanden Borre, Anele, Nadson, Pudil – Tőzsér, Camus – Buffel, Limbombe, Barda – Vossen. Vezetőedző: Mario Been
LEVERKUSEN: Leno – G. Castro, Reinartz, M. Friedrich, Kadlec – S. Bender, Rolfes – Schürrle, Ballack, Sam – Derdiyok. Vezetőedző: Robin Dutt
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayer Leverkusen 5 3
2 7– 7 0 9
2. Chelsea 5 2 2 1 10– 4 +6 8
3. Valencia 5 2 2 1 12– 4 +8 8
4. Genk 5 2 3 1–15 –14 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik