A Benfica edzője úgy érezte, megállt az idő

Vágólapra másolva!
2010.11.03. 13:43
null
Alan Kardec szerezte a Benfica első gólját kedd este (Fotó: Action Images)
Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője roppant elégedett volt a kedd esti mérkőzés első hetvenöt percével, amikor csapata négygólos előnyt szerzett a labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportját addig százszázalékos teljesítménnyel vezető Lyon ellen – a folytatást viszont szívesen feledné. A Lyon gelsenkircheni pontszerzéssel tenné jóvá a lisszaboni botlást.

Kiélezettebbé vált a továbbjutásért vívott harc a B-csoportban, ami egyfelől az eddig hibátlan Lyon lisszaboni vereségének köszönhető, másfelől annak, hogy a Schalke nem volt képes érvényesíteni akaratát Izraelben a Hapoel Tel-Avivval szemben. Mindazonáltal a Benfica győzelme sem sokon múlt: a Lyon négygólos hátrányát minimálisra faragta a hajrában, amivel a frászt hozta Jorge Jesusra, a hazaiak trénerére.

„A hetvenötödik percig szinte tökéletes produkciót nyújtottunk – sóhajtott Jesus, elismerve, hogy a végén fojtogató érzés kerítette hatalmába, mintha megállt volna az idő. – A hajrában cseréltünk néhányat, hogy frissüljön a játékunk, hogy lendületesebbek legyünk, de az elgondolás nem jött be. A Lyon elkezdte lőni a gólokat, a játékosaimat ez nagyon megviselte, szétestünk, szerencsére végül csak-csak leperegtek azok az utolsó másodpercek. Igyekszünk abból erőt meríteni, amit hetvenöt percig nyújtottunk."

Nem meglepő, hogy a lyoniak éppen az akkor történteket szeretnék elfelejteni.

„Nulla háromnál tudtuk, hogy már nem nyerhetünk, de mindenképpen csökkenteni akartuk a különbséget, hiszen a végelszámoláskor szerepe lehet az egymás elleni eredményeknek. Szerencsére megőriztük lépéselőnyünket a Benficával szemben... Két gólt kaptunk rögzített szituációból, kettőt saját szabadrúgásunkat követő kontrából, ez a figyelmetlenségünkre vezethető vissza. Nincs más hátra, el kell kerülnünk a vereséget Gelsenkirchenben" – mondta Claude Puel vezetőedző, aki csak két cserejátékosa, Jean Makoun és Alex Lacazette játékával volt elégedett.

Ami a lyoniak németországi terveit illeti, azok természetesen nem vágnak egybe Felix Magath elgondolásával. A Schalke-trénert nem tette maradéktalanul boldoggá az Izraelben megszerzett egy pont, és a hazai győzelmi sorozat folytatásában látja a továbbjutás kulcsát.

„Három pontért jöttünk, de a Tel-Aviv váratlanul erős ellenfélnek bizonyult. A második félidőben alig nyílt előttünk terület, egy-két helyzet kialakítása is nagy nehézségekbe ütközött. A szünet előtt adódott egy-két alkalom a mérkőzés eldöntésére, de ez kevésnek bizonyult. Örülnivalónak annyi maradt, hogy a középső védőink jól teljesítettek, és hogy nem kaptunk gólt. Három pont kell még a továbbjutáshoz, eddig minden hazai meccsünket megnyertük, és ezzel a szokásunkkal nem áll szándékunkban szakítani" – vázolta Magath a haditervet.

Eli Gutman, a Hapoel trénere úgy vélekedik, a látottak alapján egy pontnál több volt a meccsben:

„Túl sok helyzetet rontottunk el, ezen a szinten az ilyesmi visszaüt. Az egy pontnak örülök, de a kezünkből kicsúszott kettő bosszant. Félreértés ne essék, egy izraeli klub számára már az is megtiszteltetés, hogy megmérkőzhet a Schalkéval, mégis egy kicsit keserű szájízzel vesszük tudomásul az eredményt."

EMLÉKEZTETŐ
 BAJNOKOK LIGÁJA, B-CSOPORT
BENFICA (portugál)–LYON (francia) 4–3
Lisszabon, Estádio da Luz. Vezette: Craig Thomson (skót)
BENFICA: R. Jimenéz – M. Pereira, Luisao, D. Luiz, Peixoto – C. Martins (Menezes, 75.), Javi García, Coentrao – Aimar – Saviola (Jara, 70.), Kardec (Weldon, 72.). Vezetőedző: Jorge Jesus
LYON: Lloris – Revéillere, Cris, P. Diakhaté (Gomis, 59.), Lovren – Gonalons – Pjanic (Makoun, 71.),  Gourcuff – Bastos, Briand, Pied (Lacazette, 71.). Vezetőedző: Claude Puel
Gólszerző:  Kardec (21.), Coentrao (32., 67.), Javi García (42.), ill. Gourcuff (75.), Gomis (85.), Lovren (90.)
Sárga lap: Luisao (26.), Saviola (60.), R. Jimenéz (90.), ill. Pjanic (22.), Lovren (24.)
HAPOEL TEL-AVIV (izraeli)–SCHALKE (német) 0–0
Tel Aviv, Bloomfield. Vezette: Frank De Bleeckere (belga)
HAPOEL TEL-AVIV: Enyeama – Bondarv, Douglas (Fransman, 41.), Badir, Ben Dajan – Vermut, Zehavi, Abutbul, Toama (Sivhon, 61.) – Tamuz, Szahar (Mari, 70.). Vezetőedző: Eli Gutman
SCHALKE: Neuer – Ucsida, Höwedes, Metzelder, Escuerdo – Kluge (Moritz, a szünetben) – Farfán (Deac, 81.), Jurado, Rakitic (Edu, 74.) – Raúl, Huntelaar. Vezetőedző: Felix Magath
Sárga lap: Zehavi (5.), Badir (39.), ill. Rakitic (23.), Jurado (30.), Huntelaar (36.), Höwedes (51.)
 A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lyon 4 3 1 9–5 +4  9
2. Schalke 04
4 2 1 1 5–2 +3  7
3. Benfica 4 2 2 6–7 –1  6
4. Hapoel Tel-Aviv 4 1 3 2–8 –6  1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik