HIRDETÉS
HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.02.20 10:14 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Strachan: erős csapat vár ránk, a milánói krízis már a múlté

Gordon Strachan szerint nagyszerű csapat vár a Celtic Glasgow-ra a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjében, s már rég nem beszélhetünk arról, hogy krízisben lenne az AC Milan. A skót együttes vezetőedzője örül annak, hogy a Siena ellen duplázó, a Real Madridtól szerződtetett Ronaldo nem léphet pályára, mivel a Real Madrid színeiben már futballozott az idei sorozatban.

HIRDETÉS
Gordon Strachan sok futást javasol tapasztalatlanabb játékosainak
Reuters
Gordon Strachan sok futást javasol tapasztalatlanabb játékosainak

„Az előző szezon végén őket ért trauma hatással volt a mostani idény kezdetére is, de az a csapat, amelyet nemrég láttam, már nagyon jó. Erősnek tűnt” – mondta a skót bajnok vezetőedzője.

Gordon Strachan hozzátette: a Siena elleni 4-3-as győzelem alkalmával is jól látszott, hogy a Milan most már ismét nyugodtan futballozik.

„Fantasztikus mérkőzés volt, s a Milan topembere kétszer is gólt szerzett. Hála Istennek, hogy ellenünk nem játszhat” – emelte ki a tréner a szombati összecsapás legfontosabb tapasztalatait.

A milánói játékosok is keményen készülnek a kedd esti összecsapásra
Reuters
A milánói játékosok is keményen készülnek a kedd esti összecsapásra

Strachan utalt a duplázó Ronaldóra, de rajta kívül a szintén világbajnok Filippo Inzaghi sem léphet pályára, s kérdéses, hogy az ugyancsak aranyérmes Alberto Gilardino játszhat-e. Ráadásul Marco Borriello éppen eltiltását tölti tiltott szer használata miatt, így elképzelhető, a Celtic Parkban csak egyetlen vérbeli csatárra, Ricardo Oliveirára számíthat Carlo Ancelotti vezetőedző.

A Celtic sem léphet pályára legerősebb összeállításában, a szabályok Ronaldóhoz hasonlóan „kiiktatták” a tavaszi folytatásból Steven Pressley-t és Paul Hartley-t.

A brit sajtó szerint döntő lehet, hogy a tapasztalatlanabb glasgow-i futballisták miként birkóznak meg a rájuk nehezedő nyomással, de Strachan szerint ez nem jelenthet gondot.

„Ha gondod van ezzel, akkor fussd ki magadból. Minden gátlásodat elveszíted, ha keményen dolgozol. Nem kell sokat gondolni a tapasztalatlanságra. Játékosaim tapasztalatot, büszkeséget és élvezetet nyerhetnek teljesítményük révén ezen a mérkőzésen” – jelentette ki a Celtic Glasgow vezetőedzője, aki szerint csapata megérdemelten került a nyolcaddöntőbe, hiszen jó szezont tudhat maga mögött.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.08 23:00:35

Bajnokok Ligája THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A világ most újból videobíróért kiált.

2018.11.08 11:56:51

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A Juve-szurkolók hergelése kapcsán összegyűjtöttük emlékezetes ünnepléseit és balhéit.

2018.11.07 20:50:28

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A címvédő leiskolázta Csehországban a Plzent, a CSZKA Moszkvát legyőző AS Romával együtt 9 pontos.

2018.11.07 20:42:31

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Úgy nézett ki, csak az a kérdés, mennyire nyeri a rangadót a Juventus, ám a hajrá elképesztő fordulatot hozott.

HIRDETÉS
HIRDETÉS