Nemzetisport.hu nyomtatott 2006.11.23 14:34 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Még izgulhatnak az önkritikus rómaiak

A Bayern München ugyan megszerezte a vezetést Moszkvában, végül mégis meg kellett elégednie a döntetlennel, így viszont veszélybe került a célul kitűzött csoportelsőség. A biztos továbbjutást jelentő egy pontot ugyan abszolválták Kahnék, a B-csoport képzeletbeli dobogójának első két helyét csak az utolsó fordulót követően foglalhatják el a csapatok.

A becsúszó liverpool-i Boudewijn Zenden szereli Ibrahim Affelay-t, de a PSV is talpon maradt BL-ben
A becsúszó liverpool-i Boudewijn Zenden szereli Ibrahim Affelay-t, de a PSV is talpon maradt BL-ben
Miután tegnap az Internazionale csapata Crespo góljával legyőzte a Sportingot, az olasz csapat is továbbjutott a nyolcaddöntőbe, hiszen kilenc szerzett pontjával a második helyen áll, az utána következő portugál alakulat pedig négy ponttal van tőle lemaradva, így már semmiképpen sem tudja kiharcolni a továbbjutást.

„Bosszút szeretnénk állni a Bayern München elleni csúfos hazai vereségért – nyilatkozta Roberto Mancini, az olaszok trénere. – Ebben csak Olivier Dacourt sérülése gátol, igaz ő kulcsjátékos a csapatban.”

„Remélem nem komoly a dolog, és időben visszatérhet. Annak viszont örülhetünk, hogy Esteban Cambiasso újra csatlakozott a csapathoz.”

A Szpartak Moszkva nagy valószínűséggel búcsúzik az európai kupaporondról, hiszen nemcsak hoznia kellene az utolsó fordulót, hanem szabályosan ki kellene ütnie a Sportingot Lisszabonban, ami nem túl valószínű, így viszont a portugál gárda folytathatja az UEFA Kupában.

Rivaldo arcán látszik: leszerepelt az Olympiakosz
Rivaldo arcán látszik: leszerepelt az Olympiakosz
A Bajnokok Ligája C-csoportjában is eldőltek a továbbjutó csapatok, az angol Liverpool és a holland PSV előnye már behozhatatlan, és nagy valószínűséggel a francia Bordeaux csapata küzd majd az UEFA Kupában, a török Galatasaray helyzete nagyon hasonlít a Szpartakéhoz, és nem csak abban, hogy nem nyertek mérkőzést sem a csoportjukban.

Végül a D-csoport kissé kilóg ugyan a sorból, hiszen itt csak az egyik továbbjutó ismeretes, ami esetünkben a tizenhárom pontos Valenciát jelenti. A jelenleg második helyen álló Roma mostani, donecki vereségével csak hét pontot gyűjtött eddig, így a spanyolok a csoportelsőséget is megszerezték.

„A Sahtar megérdemelte a győzelmet, hiszen mi közel sem hoztuk azt a formát, ami elvárható tőlünk – kezdte önkritikusan Luciano Spalletti, a AS Roma trénere. „Erősek voltak, mi pedig több hibát is ejtettünk a védekezésben. Fáradtak voltunk, így nem tudtunk annyira jól játszani, amire egyébként képesek vagyunk.”

Az olasz mester hozzátette még, hogy a következeő meccsen nem hibázhatnak, hiszen ezen múlik majd minden, a cél pedig egyértelműen a továbbjutás.

Az ukrán Sahtar Donecknek mindenképpen nyernie kell Görögországban, ha tovább akar jutni, de még ebben az esetben is izgulnia kell, mert csak akkor lép a nyolcaddöntőbe, ha a Valencia legyőzi a Roma csapatát az olasz fővárosban.
2019.04.17 23:57:42

Bajnokok Ligája BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Ennek a tavasznak már menthetetlenül a lendületes, mindenkit elbűvölő Ajax lesz a hőse.

2019.04.17 22:24:17

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Kevin De Bruyne remek kiugratása után köszönt be az argentin csatár.

2019.04.17 17:57:53

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Ennél gyorsabban még soha nem esett öt gól a Bajnokok Ligájában, most 21 perc elég volt hozzá.

2019.04.17 19:47:10

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A házigazda 25 perc után 13 kapura lövésnél járt, az angolok már az elsőből betaláltak.