Nemzetisport.hu online 2005.03.22 13:18 Frissítve: 2011.10.27 02:42

Urs Meier eltiltatná Mourinhót

Az egykori kiváló svájci játékvezető, Urs Meier (képünkön) azt javasolja, hogy tiltsák el José Mourinhót, a Chelsea menedzserét, és az ne ülhessen a kispadon, a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzéseken.

A játékvezetéstől tavaly visszavonult Meier ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a portugál szakember részrehajlással vádolta a svéd Anders Frisket a Barcelona elleni találkozó után, s ennek következtében a világ egyik legnevesebb bírója halálos fenyegetéseket kapott, s visszavonult a játékvezetéstől.

Meier is hasonló cipőben járt korábban, hiszen a Portugália-Anglia mérkőzés után őt is többször megfenyegették, de ő az eredetileg elképzelt nyári visszavonulása helyett még rátett egy fél évet a pályafutására, hogy így hallgattassa el a szurkolókat.


Az NSO ajánlja:

A 2004-2005-es BL adatbankja, eredményei, tabellák, menetrend

Fotógalériáink a nyolcaddöntőkről: , , ,

BL-nyerőcsapat - Állítsd össze és vezesd sikerre saját sztárcsapataidat!

Selejtezők, 1. forduló
Selejtezők, 2. forduló
Selejtezők, 3. forduló
Szurkolói szoftverek

A BEK (BL) döntői

Futball-lexikon




Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
2020.05.17 16:46:31

Bajnokok Ligája L. PAP ISTVÁN

Tíz gól, 127 ezer néző, a sorozatban ötödik Real-siker – és a mi Öcsink idehaza elhallgatott négy találata.

2020.04.21 10:06:11

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Akkor még ő sem gondolta volna, hogy az Inter-Real Madrid BEK-elődöntő lesz az utolsó, de aztán Solti Dezső felhívta Honti Györgyöt...

2020.04.14 23:13:29

Bajnokok Ligája THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Nem mehet minden veszendőbe.

2020.03.24 16:44:56

Bajnokok Ligája BORBÉLY LÁSZLÓ

Édesapja is válogatott volt • 16 évesen gólt lőtt a felnőtteknél • Remekelt a salzburgi idényében.

2020.03.11 20:30:48

Bajnokok Ligája MAROSI GERGELY

Klopp csapata a hosszabbításban 2–0-ra vezetett, de Llorente duplázott, Morata pedig a győztes gólt is megszerezte a madridiaknak.