HIRDETÉS
HIRDETÉS
Tudósítóinktólonline 2005.02.24 23:13 Frissítve: 2010.10.28 02:39

A franciáknak előny volt a tapasztalat

Némi meglepetésre a nyolcaddöntők közül csak az egyetlen olyan párharc dőlt el az első mérkőzés után, amelyen két bajnokcsapat találkozott. A francia Ligue 1 háromszoros rangelsője, a Lyon ugyanis már idegenben háromgólos előnyt szerzett a német címvédő Werder Bremennel szemben, és nyugodtan várhatja a visszavágót.

HIRDETÉS
"És azon még jobbak leszünk - fogadkozott Paul Le Guen, a francia együttes vezetőedzője. - Nagyon jól játszottunk, remek eredményt értünk el. Brémában igazi előny volt a Bajnokok Ligája-tapasztalatunk." A tréner utolsó mondatát a számok is bizonyítják: a Lyon négy helyzetből lőtt be hármat, a Werder kilencből egyet sem, míg a szögletarány 13:3 volt a hazaiak javára.

Erre rímelnek Thomas Schaaf, a zöld-fehérek vezetőedzőjének szavai is: "Nem elég, hogy három gólt kaptunk, még az ellenfél kapuja előtt is határozatlanok voltunk. Most már azzal kell törődnünk, hogy Lyonban megmutassuk, ez az eredmény kisiklás volt. Igazolnunk kell, hogy ennél jobban tudunk játszani."

A továbbjutásra azonban már nem gondol, nem gondolhat a Werder, legalábbis Klaus Allofs sportigazgató szerint: "Realistának kell lennünk. A visszavágó tétje, hogy méltóképp képviseljük Németországot. Ez bajnokként kötelességünk, szépen akarunk búcsúzni a Bajnokok Ligájától. A szerdai nem az igazi arca volt a Werder Bremennek."
Persze, ez a Lyont aligha érdekli, hiszen a francia gárda minden bizonnyal sorozatban másodszor lesz negyeddöntős az elitligában.

WERDER BREMEN (német)-LYON (francia) 0-3 (0-1)
Bréma, 36 923 néző
V: De Bleeckere (belga). G: Wiltord (9.), Diarra (77.), Juninho Pernambucano (80.)
Három visszavágót március 8-án játszanak, az Internazionale-FC Porto találkozót pedig március 15-én rendezik.

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.19 20:54:53

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A címvédő hadjárat első mérkőzése könnyed madridi sikert hozott az olasz csapat ellen.

2018.09.19 20:53:49

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Egy furcsa eset miatt kiállították a Juventusszal első BL-mérkőzését vívó portugált, társai nélküle is győztek.

2018.09.19 16:57:31

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Szalai Ádámék nem tudtak nyerni Ukrajnában, CR-t kiállították, a Manchester United győzött Svájcban.

2018.09.18 20:47:19

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A párizsiak kétgólos hátrányból egyenlítettek, ez sem volt elég • Nem tudott nyerni a Napoli Belgrádban.

2018.09.18 18:41:32

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A katalánok négy gólt lőttek odahaza a PSV-nek, a hollandoknak az emberelőny is kevés volt a szépítésre.

HIRDETÉS
HIRDETÉS