Tokió 2020: Madarász továbbra is napi két edzéssel készül

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.02. 18:08
A koronavírus-járvány miatti kényszerszünet ellenére továbbra is napi két edzéssel készül a tokiói olimpiára a gyalogló Madarász Viktória.    

„Szinte ugyanúgy készülök, folyamatosan edzésben maradtam, de volt egy-két újratervezés, át kellett állítani az agyamat, mert nincsenek versenyek”– nyilatkozta az UTE sportolója az M1 aktuális csatornán.„Szinte ugyanúgy készülök, folyamatosan edzésben maradtam, de volt egy-két újratervezés, át kellett állítani az agyamat, mert nincsenek versenyek”– nyilatkozta az UTE sportolója az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette, bár naponta kétszer edz, nem szeretne semmilyen sérülést összeszedni, ezért kicsit óvatosabb mostanság, hiszen a masszőrök és a fizioterapeuták nem dolgoznak. Madarász kifejtette, a világranglista alapján már rendelkezik olimpiai kvótával, de áprilisban lett volna egy fontos versenye, amelyen szerette volna teljesíteni az automatikus szintet.

„A lelkemnek hiányozna az automatikus szint, pláne a tavalyi év után, mert a világbajnoki szereplésemmel nem vagyok elégedett. Fáj, hogy a tavaszi verseny elmaradt, mert jó formában voltam, akár magyar csúcsot is dönthettem volna”– magyarázta.

A gyalogló hangsúlyozta: az áprilisi viadal elmaradása rosszabbul érintette, mint az olimpia jövő nyárra halasztása, és az igazán kemény edzések is hiányoznak neki. Madarász hétköznapokon a Margitszigeten készül, hétvégenként viszont annak lezárása miatt nehéz helyzetben van, akkor a Városligetet és az Orczy-kertet látogatja.

„Szerintem ez az egy év olyan gyorsan el fog telni, hogy észre sem fogjuk venni. Pozitívan élem meg ezt a plusz egy évet, mert van még mit fejlesztenem”– közölte a harmadik olimpiájára készülő atléta.

Tudomása szerint a magyar szövetség (MASZ) augusztusban meg tudja szervezni az országos bajnokságot, azt viszont még nem tudja, hogy a gyaloglásra melyik hétvégén és hol kerül sor. Hozzátette: szeretné, ha ősszel további versenyeken indulhatna, az olimpiai szintet december elejétől lehet ismét teljesíteni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik