HIRDETÉS
HIRDETÉS
MTI 2017.11.30 14:31 Frissítve: 2017.11.30 14:54

Románia: békítő szándékkal fut a magyar ultramaratonista

Békítő szándékkal fut a december 1-jei román nemzeti ünnepen Nagyenyedről Gyulafehérvárra egy magyar családból származó, fogyatékkal élő ultramaratonista – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökség.

HIRDETÉS
Polgár Levente 2015-ben futott először békítő szándékkal a román nemzeti ünnepen

 

 

Polgár Levente 2015-ben még egyedül tette meg a több mint 30 kilométeres távot, tavaly a nagyenyedi börtön egyik alkalmazottjával szaladt, és arra számít, hogy idén többen is elkísérik. Mint a közösségi médiában meghirdette, reggel hét órakor a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium előtti parkolóból indul. Arra kérte a csatlakozókat, hogy hozzanak magukkal egy-egy román zászlót. Polgár Levente idén is zászlóval a kezében kívánja megtenni a távot.

„A gesztusom révén a béke, az etnikumok közötti egység és a békés együttélés üzenetét szeretném közvetíteni. Nem érdekel a gyűlölködés. Én két etnikumot hordozok magamban. Itt, Erdélyben nem gond számunkra, hogy egyikünk román, a másikunk magyar. Itt jól élünk együtt” – idézte az Agerpres a nagyenyedi hosszútávfutót.

Polgár Levente hatéves korában egy vonatbalesetben elvesztette a jobb karját. Jelenleg ahhoz keres támogatókat, hogy részt vegyen az egyik legnehezebb hosszútávfutó-versenyen, a 6633 Arctic Ultrán. Ő az egyedüli fogyatékkal élő sportoló, akinek a jelentkezését a szervezők elvben elfogadták, de csak akkor indulhat el a sarkköri ultramaratonon, ha kifizeti a rézvételi díjat.

Romániában december elsején az Erdély és Románia egyesülését egyoldalúan kimondó gyulafehérvári román nagygyűlés 99. évfordulóját ünneplik. 1990 óta december elseje Románia nemzeti ünnepe.

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.11 12:52:40

Atlétika LIPICZKY ÁGNES

„Tudom, hogy sok hibával élem az életem, de, mondjuk, egyben biztos vagyok: sosem amfetaminoztam.”

2018.08.12 10:31:19

Atlétika VINCZE SZABOLCS

Hét év után tért vissza Magyarországra a világklasszis amerikai hármasugró.

2018.08.12 00:12:52

Atlétika VINCZE SZABOLCS

NS–VÉLEMÉNY. Van a kontinens-viadalon egy stabil döntősünk az egyik legnehezebb versenyszámban.

2018.08.08 16:27:44

Atlétika VINCZE SZABOLCS (BERLIN)

Újdonsült Eb-érmesünknél nem áll meg az élet, máris azon morfondírozik, mit kellett volna másképp csinálnia.

2018.08.07 23:36:51

Atlétika MIHÁLYI ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Azt gondolom, messze még a vége.

HIRDETÉS
HIRDETÉS