Rendőrt is hívtak a 12 éves lány miatt, elképesztő futósztori lett belőle!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.28. 11:00
Nem mindennapi eset történt meg egy 12 esztendős New York-i lánnyal, LeeAdianez Rodríguezzel, aki az öt kilométeres távra jelentkezett, mégis félmaratonit futott.

A fiatal lány azt hitte, hogy késve érkezett a rajtvonalhoz, ezért az ott várakozókkal kezdett el futni.

Bizonyos idő elteltével feltűnt neki, hogy a vártnál lassabb tempóban haladnak a versenyzők, ezért megkérdezett egyet közülük, így tudta meg, hogy véletlenül a 21 kilométeres távon indult el az 5 kilométeres helyett.

Rendőrt is hívtak a 12 éves lány miatt, elképesztő futósztori lett belőle! (Fotó: abcnews.go.com)
Rendőrt is hívtak a 12 éves lány miatt, elképesztő futósztori lett belőle! (Fotó: abcnews.go.com)

Ez egyébként félúton derült ki, vagyis a lány az eredeti cél kétszeresét lefutotta anélkül, hogy észrevette volna.

LeeAdianez simán megállhatott volna ezt követően, ő azonban úgy döntött, ha már eddig eljutott, végigfutja a távot.

Az édesanyja az 5 kilométeres táv végénél várta a lányát, mivel azonban sokáig nem érkezett meg, értesítette a rendőrséget. Szerencsére megtalálták LeeAdianezt, aki akkor már boldogan mutogatta a félmaratoni lefutásáért kapott érmét, így happy enddel zárult a nem mindennapi eset.

Lefutotta a félmaratonit. Véletlenül… (Fotó: abcnews.go.com)
Lefutotta a félmaratonit. Véletlenül… (Fotó: abcnews.go.com)

A 12 éves lány 2 óra 43 perc alatt teljesítette a félmaratonit, a 2111 indulóból az 1885. helyen ért célba, amivel ő lett a legfiatalabb induló, aki végigfutotta a 21 kilométert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik