Pistorius-ügy: meghozták az ítéletet a sportoló ügyében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.12. 11:15
null
Oscar Pistoriust gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában bűnösnek találták (Fotó: Action Images)
A pretoriai bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában bűnösnek találta Oscar Pistoriust barátnője, Reeva Steenkamp tavaly februári meggyilkolása ügyében. Az olimpikon óvadék ellenében távozhatott, a büntetés mértékét október 13-án hirdetik ki.

 

Az első napon kiderült, hogy az amputált lábú sportolót a bíróság nem találta bűnösnek a legsúlyosabb vádpontban, a szándékos emberölésben, ám gondatlansága fennállt.

Reeva Steenkamp (1983–2013)
Reeva Steenkamp (1983–2013)

A pénteki folytatásban az atlétát egyhangúlag bűnösnek nyilvánították gondatlanságból elkövetett emberölés vétkében, ezért 15 év szabadságvesztést is kaphat a dél-afrikai törvények szerint.

Thokozile Masipa bírónő elmondása szerint a sportoló cselekedete „gondatlan” volt, amikor a fürdőszoba ajtaján keresztül lőtt, de abban a hiszemben tette, hogy betolakodó került a házába. Elmondása szerint az állam nem tudta bizonyítani, hogy meg akarta ölni Reeva Steenkampot.

„Nem lehet azt mondani, hogy a vádlott nem abban a hitben cselekedett, hogy egy betolakodó van a házában – mondta Masipa bírónő, de hozzátette: – A vádlott tudta, hogy van egy ember a fürdőszoba ajtaja mögött, és úgy döntött, hogy használja a lőfegyverét. Nézetem szerint a vádlott elhamarkodottan és indokolatlan erővel cselekedett. Nyilvánvaló, hogy magatartása gondatlan volt.”

Pistoriust továbbá bűnösnek találták lőfegyver gondatlan kezelésének vádjában is. 2013 januárjában egy étteremben mintegy kétszázan voltak jelen, amikor használta a fegyvert, köztük számos gyerek.

Egy másik nyilvános lövöldözési vád alól (korábbi barátnője és annak párja autójának napfénytetőjébe lőtt a vád szerint) felmentették, valamint illegális lőszertartás miatt sem nyilvánították bűnösnek.

Jogi szakértők szerint hét-tíz év letöltendő börtönbüntetést kap a sportoló az ítélethirdetésnél, amelynek meghozatalára a következő hetekben kerül sor.

A berekesztést követően a bírónő engedélyt adott a védelem által kért óvadékigénynek, így Pistorius bebörtönzéséig szabad ember. Az olimpikon és paralimpikon büntetésének ítélethirdetésére október 13-án kerül sor, addig a sportoló nagybátyja házában él, ahol az elmúlt 18 hónapot töltötte.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik