S. TÓTH JÁNOS 2019.02.04 16:36

Miklósa Erika útja a Metropolitantől a New York-i maratoniig

A Kossuth- és Liszt-díjas operaénekes a sípoló tüdőről, a New York-i örömkönnyekről és civil elismerések rangjáról.

 

– Kolozsvári és nagyváradi vendégszerepléssel kezdte az évet, a Rigoletto Gildáját énekelte. Erdélyországba is elvitte a futócipőjét?

Persze, a sportfelszerelésem mindig nálam van. Amióta megszületett a kislányom, annyiban változott az edzésprogramom, hogy a férjemmel, Csiszár Zsolttal, aki szintén atléta volt, felváltva futunk. Vagy ha együtt megyünk, visszük a futóbabakocsit. Szuper találmány, bár itt, a Bakonyban azzal sem könnyű haladni, hiszen nemigen akad sík terep.

Fotók: Miklósa Erika albumából

Hétpróbázóként ígéretes sportkarrier előtt állt, de azt sokszor elmesélte, hogy a hosszú távokat csöppet sem kedvelte. Hogyan lett ebből maratoni futás?
– Kiskunhalason nőttem fel, a felkészülési időszakban a város környéki szőlőkben, gyümölcsösökben futottunk tíz-tizenkét kilométert. Arrafelé homokos a talaj, márpedig homokban futni különösen nehéz. Olyannyira nem volt a szívem csücske a hosszú táv, hogy szégyenszemre az is előfordult: „megvesztegettem” a csapattársaimat, hogy ne buktassanak le, s leültem egy fa alá. Akkor csatlakoztam hozzájuk, amikor visszafelé jöttek, így csíptem le néhány kilométert. Aztán a sportkarrierem egy sérülés miatt kettétört. Az izomszakadásból felépültem, ám lelkileg nem tudtam túltenni magam a történteken. Egy kamasznak amúgy is sok baja van a világgal, nekem pedig összedőlt az addigi, biztosnak hitt kis életem, amely arra volt kihegyezve, hogy egyszer olimpiai bajnok leszek. Félelem költözött belém, nem mentek az ugrások, főleg a magasugrással voltak gondjaim. Nem tudtam úgy edzeni, mint korábban, elmaradtak az eredmények, s ezzel párhuzamosan az iskolai jegyeim is romlottak. Apukám mondta is, lányom, ha így folytatod, nem lesz belőled semmi. Amikor szögre akasztottam a futócipőt, azt gondoltam, soha többé nem sportolok. S ez így is volt majd' egy évtizeden át.

Viszont közben berobbant a zenei pályára, tizenkilenc évesen minden idők legfiatalabb magánénekese lett a Magyar Állami Operaházban.
– Az énekesi pályám valóban csodálatosan alakult, mégis eljött a pillanat, amikor nem éreztem magam jól a bőrömben. Allergiás lettem, betegeskedtem, s nem tett jót a budapesti szennyezett levegő sem. Leköltöztem egy bakonyi zsákfaluba, gyönyörű vidékre, és ott újra kedvet kaptam a futásra.

Milyen volt a visszatérés?
Első alkalommal 2.7 kilométer volt a táv. Sípolt a tüdőm, fájt mindenem, egyfolytában dohogtam, hogy mi a csudának hordták össze elém ezeket a hegyeket. Másnap még a kisujjamban is izomlázat éreztem. De tudtam, minden fejben dől el, s csak azért is újra nekivágtam. A vadászlesek közötti kis kört céloztam meg, s megfogadtam, nem állok meg. Egy-két hónap alatt eljutottam a nagy körig; előbb 5.3, majd 6.7 kilométerig. Mellette tornásztam, s ha itthon voltam, a faluban hetente háromszor alakformáló tornát tartottam a helybéli nőknek. Ám innen még mindig messze volt a maratoni.

 

S mi jelentette a végső motivációt?
Az első lépés a 2004-es olimpiai fáklyás váltófutás volt. Az egykori atléta, Facskó István, a Samsung magyarországi akkori igazgatója keresett meg, hogy legyek tagja az újságírókból és közéleti személyiségekből álló magyar csapatnak. Mások mellett Schmitt Pállal, Aján Tamással, Kovács „Kokóval” és Besenyei Péterrel együtt vihettem a lángot. A futás előtt megemeltem a napi adagomat, már a kutyáimmal versenyeztem az erdőben, s ettől alaposan javult a teljesítményem. Aztán 2011-ben váratlanul meghalt az édesapám, aki futballbíró volt, és szeretett futni. Elhatároztam, hogy az ő emléke előtt tisztelegve lefutom a maratonit. Nincsenek véletlenek: a Népstadionban egy rendezvényen megismerkedtem Molnár Zoltánnal, a létesítmény korábbi igazgatójával, a MOB akkori főtitkárával, aki maga is kiváló atléta volt. Kértem, ajánljon valakit, aki ír egy rám szabott edzéstervet; azonnal felajánlotta, hogy majd ő felkészít. Innen datálódik a barátságunk. Igaz, arról mindenképpen le akart beszélni, hogy New Yorkban fussak, mondván, ne a legnehezebb versennyel nyissak, ám nekem az a város a szívem csücske, ott ért csúcsra a nemzetközi karrierem. Szerettem volna, ha én lehetek az első, aki nemcsak énekelt a Metropolitanben, de le is futotta a maratonit New Yorkban.

A gyakran látássérült társsal is futó (lent) Miklósa Erika 2013-ban mosolygósan teljesítette a New York-i maratoni távját, hogy még boldogabban érjen célba


Milyen volt a célba érkezés?

– Sírtam a boldogságtól. Óriási önbizalmat adott, hogy egy eredetileg kilátástalannak látszó, valahol emberfeletti vállalást teljesítettem. A maratoniban nem a fizikai megpróbáltatás a legnehezebb, hanem az, hogy az ember le tudja győzni önnön korlátait. Az a másfél év, amit előtte végigcsináltam azért, hogy lefuthassam a 42 195 métert. Ráadásul úgy kellett felkészülnöm New Yorkra, hogy ne menjen a művészi teljesítményem rovására, hiszen nekem a próbákon és az előadásokon is nagy fizikai munkát kell elvégeznem. Négy óra körül futom a maratonit, egy amatőrnél szerintem ez jó teljesítmény.

Egyszer azt nyilatkozta, operaénekesként „mindig vállaltam, hogy ezen a pályán totális kívülállóként, magányos farkasként vagyok jelen”. Mit szól a szakma a futószenvedélyéhez?
– Biztos vannak, akik bolondnak tartanak, ugyanakkor sokan iron womanként emlegetnek. Elsősorban annak örülök, hogy sokakat sikerült rávennem a futásra. Nagy öröm, hogy az Operaház tucatnyi csapattal indul a Spar-maratonin, és elég szépen teljesítünk. Énekesek, kórustagok, statiszták, zenészek, mind együtt futunk. De amire talán a legbüszkébb vagyok, hogy Batta András zenetörténész professzor urat, akivel együtt zsűrizünk a Virtuózokban, s akivel Partitúra címmel közös kulturális felfedező-sorozatunk van a Duna Tv-ben, meg tudtam győzni arról, hogy túl a hatvanon érdemes elkezdenie sportolni. Amióta fut, mintha kicserélték volna. Miként annak is nagyon örültem, amikor egy előadás után megkeresett Balog Zoltán miniszter úr felesége, s elmesélte, a férje azt követően vett futócipőt, hogy egy korábbi koncertemen a dalok közti moderálás során a mozgás szépségét ecseteltem. Van a férjemmel egy Ultrabalaton-futócsapatunk, Batta András és Balog Zoltán is tagja.

 

Minap a Nők Magyarországért Klub parlamenti összejöveteléről közös fotót tett ki a közösségi oldalára a kétszeres olimpiai bajnok vívó Nagy Tímeával. Már megbékélt azzal, hogy az ön életéből kimaradt az olimpiai siker?
– Jaj, dehogy, a mai napig elszorul a szívem, ha erre gondolok! Titokban nagyon vágytam rá, hogy a dobogó tetején énekelhessem a Himnuszt. Ez atlétaként nem jött össze, énekesként ellenben igen, az opera világában nemigen lehet magasabbra jutni annál, ahová eljutottam.

Viszont a két műfaj mégiscsak találkozott azzal, hogy 2012-ben nemzetközi fair play díjat kapott.
– S tavaly decemberben Novák Katalin államtitkár asszonytól átvehettem a Pro Voluntaris-díjat. A Kossuth- és a Liszt Ferenc-díj is nagy öröm, éppúgy, mint a Prima Primissima-elismerés vagy a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, ám ezeket a szakmai munkámért kaptam, mindazért, amit elértem. A civil és karitatív tevékenységét azonban nem hirdeti az ember, ezek a lényéből, a személyiségéből fakadnak. A nemzetközi fair play díjat annak kapcsán ítélték nekem, hogy támogatom a vakok és gyengén látók sportolását, a Pro Voluntaris-díj pedig az önkéntes tevékenység társadalmi elismerése.

A pódiumon és Mozart Varázsfuvolájában, legendás szerepében, az Éj királynőjeként (fent) is elkápráztatta a közönséget


Mikor lenne boldogabb, mondjuk, 2032-ben: ha Bíborka lánya a Metropolitan színpadán énekelne, vagy az olimpiai dobogó tetején állna?

Nekem mindegy, a lényeg, hogy boldog legyen. Egy biztos, mindkettőre megkapja az esélyt. Bőven van ideje dönteni, hiszen még csak négyéves lesz. Noha sok időt tölt színházi közegben, egyelőre jobban vonzódik a sporthoz. Néztük a rövid pályás gyorskorcsolyázókat a tévében, s nagyon megtetszett neki, mondtam is Molnár Zoltánnak, aki jelenleg a városligeti Műjégpályát üzemeltető társaság ügyvezetője: „Zolikám, készülj, megyünk hozzátok korizni!” Volt már velünk biatlon világkupaversenyen is Norvégiában, ugyanis az oslói fellépésemet úgy igazítottam, hogy láthassuk a sílövőket; Johannes Bö rajongói vagyunk, s korábban nagyon szurkoltunk Tora Bergernek is. Kedvencünk a teniszező Rafa Nadal is, vigasztalhatatlanok voltunk, amikor a minap kikapott a melbourne-i döntőben. Egyébként arra készülök, ha kitavaszodik, elviszem a kislányunkat Fehérvárra az Alba Regia Atlétikai Klubba, amelynek alelnöke vagyok. Tartunk négy-öt esztendős kicsiknek játékos foglalkozásokat, remek edzőnk van; hadd szokja a közeget. A férfi kézilabda-világbajnokság amúgy is megerősített abban, hogy bármilyen sportágat űz az ember, valamennyinek az atlétika az alapja. Manapság hiába technikás egy játékos, ha nem elég atletikus, nem érvényesülhet. Nem véletlenül vívta a dán és a norvég csapat a döntőt.

A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. február 2-i számában jelent meg.

2019.10.18 21:20:47

Atlétika BERTA MIHÁLY

ALAPVONAL. S azt már csak egészen halkan mondom, hogy ha Biles az elkövetkező alig egy év alatt brutálisan ráfeküdne a felemás korlátra, akkor...

2019.10.16 22:24:16

Atlétika MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A BSI három legnagyobb versenye 2.32 milliárd forintot tett hozzá 2015-ben a GDP-hez. Tavaly a 20 ezernél több külföldi látogató 70 ezernél több vendégéjszakát töltött el nálunk, ráadásul több mint 70 százalékuk öt éven belül vissza is akar térni, így nem túlzás futóturizmus kialakulásáról beszélni.

2019.10.12 22:32:01

Atlétika THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A csúcsok azért vannak, hogy megdöntsék őket.

2019.10.06 21:45:48

Atlétika DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. Budapesttel, a 2023-as atlétikai vb-vel kapcsolatban biztosabb a sejtésünk: nem lesz gond!

2019.10.06 21:48:23

Atlétika MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. Teljesen ellentmond a ma divatos alapállásnak, amely szerint gladiátorok küzdenek egymással életre-halálra, és vae victis – jaj a legyőzötteknek!