Maratoni: Juhász Roland és párja, Lipcsei Betta segít

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.29. 20:12
A hír bármennyire is meglepő, de igaz: a 31. SPAR Budapest Maraton Fesztiválon október 9-én rajthoz áll Juhász Roland. A 33 éves 94-szeres válogatott futballista barátnője, a születésnapját épp a verseny idején ünneplő Lipcsei Betta invitálására csatlakozott a maratonstaféták mezőnyéhez, és közös futásukkal, a „Kifutó Modellek” csapatában a Bátor Tábor Alapítványát támogatják – derül ki az esemény sajtóbeszámolójából.

Ennek az a módja, hogy a felkészülésük során a baráti társaságukat mobilizálva, minél több embert állítanak a jó ügy mellé, hogy adakozzanak az Alapítvány céljainak eléréséért. A célt így fogalmazták meg az oldalon: „...segíts minket azért, hogy mi is segíthessünk. Azért, hogy minél több nagyon beteg gyerek arcára kerülhessen vissza az őszinte és szívből jövő mosoly! Ne feledd: A Bátor Tábor életeket változtat, hiszen a „Bátor Táborban visszatöltik azokat a pozitív energiákat, amiket a betegség eltüntet, elvesz az embertől.”

„Bettina rendszeres résztvevője a BSI rendezvényeinek, ő vetette fel, hogy futhatnánk egyet közösen, és miután számomra mindig is fontos volt a jótékonykodás, szívesen mondtam igent” – nyilatkozta Juhász Roland, aki az elmúlt években többször bizonyította a karitatív tevékenység valóban prioritás az életében. Többek között Huszti Szabolccsal 2008 óta a Gyermekkor Alapítványának támogatói, vásárolt a nagykátai körzetnek defibrillátort, és több alkalommal adományozott pénzt is más alapítványon keresztül gyermekkórházaknak.

Mint fogalmazott, a vasárnapi futam sem a versenyről fog szólni a számára, hanem elsősorban a részvételről. Roland utoljára a diákolimpián vett részt hasonló eseményen, a futóverseny azonban a futball miatt háttérbe szorult az utóbbi évtizedekben. Ismeretes, a játékos a júniusi Európa-bajnokság után mondta le válogatottságot, ami a futás szempontjából azért is fontos, mert ha nem így tett volna, akkor ezen a versenyen sem állhatott volna rajthoz az október 7-i Svájc elleni selejtezőmérkőzés miatt.

„Sokat mesélt Bettina a versenyekről, ő ajánlotta fel azt is, hogy enyém legyen a záró szakasz és az ezzel járó dicső célba érkezés is. Állítólag utolérhetetlen hangulata van a befutónak, kíváncsi vagyok, hogyan fogom megélni” – jegyezte meg Roland, aki külön edzésekkel nem készül a versenyre, hiszen a Videoton hátvédjeként többnyire napi két edzéssel készül a bajnoki találkozókra.

Véleménye szerint már az hatalmas eredmény, hogy egy-egy maraton fesztivál két napjára több tízezren adják le a nevezésüket, az pedig még inkább dicséretes, hogy jó részük teljesen amatőrként teszi mindezt. Roland nem egyszeri próbaként tekint a Budapest SPAR Maratonra, hanem mint egy folyamat kezdetére.

„Korábban is terveztem már, hogy részt veszek utcai futóversenyeken, ahogy egyre több időm lesz, úgy tudom majd ezt is rendszeresíteni az életemben. Természetesen a távokkal óvatos leszek. Egy meccsen 10 kilométert minimum futok, ugyanakkor a hirtelen irányváltásos, rövid sprinteléses futások nem összehasonlíthatóak egy hosszú távú verseny kihívásaival” – ismerte el Roland, aki szerint a maraton túl nagy kihívás lenne számára. Legalábbis egyelőre.Bátor Táborban visszatöltik azokat a pozitív energiákat, amiket a betegség eltüntet, elvesz az embertől.”

„Bettina rendszeres résztvevője a BSI rendezvényeinek, ő vetette fel, hogy futhatnánk egyet közösen, és miután számomra mindig is fontos volt a jótékonykodás, szívesen mondtam igent” – nyilatkozta Juhász Roland, aki az elmúlt években többször bizonyította a karitatív tevékenység valóban prioritás az életében. Többek között Huszti Szabolccsal 2008 óta a Gyermekkor Alapítványának támogatói, vásárolt a nagykátai körzetnek defibrillátort, és több alkalommal adományozott pénzt is más alapítványon keresztül gyermekkórházaknak.

Mint fogalmazott, a vasárnapi futam sem a versenyről fog szólni a számára, hanem elsősorban a részvételről. Roland utoljára a diákolimpián vett részt hasonló eseményen, a futóverseny azonban a futball miatt háttérbe szorult az utóbbi évtizedekben. Ismeretes, a játékos a júniusi Európa-bajnokság után mondta le válogatottságot, ami a futás szempontjából azért is fontos, mert ha nem így tett volna, akkor ezen a versenyen sem állhatott volna rajthoz az október 7-i Svájc elleni selejtezőmérkőzés miatt.

„Sokat mesélt Bettina a versenyekről, ő ajánlotta fel azt is, hogy enyém legyen a záró szakasz és az ezzel járó dicső célba érkezés is. Állítólag utolérhetetlen hangulata van a befutónak, kíváncsi vagyok, hogyan fogom megélni” – jegyezte meg Roland, aki külön edzésekkel nem készül a versenyre, hiszen a Videoton hátvédjeként többnyire napi két edzéssel készül a bajnoki találkozókra.

Véleménye szerint már az hatalmas eredmény, hogy egy-egy maraton fesztivál két napjára több tízezren adják le a nevezésüket, az pedig még inkább dicséretes, hogy jó részük teljesen amatőrként teszi mindezt. Roland nem egyszeri próbaként tekint a Budapest SPAR Maratonra, hanem mint egy folyamat kezdetére.

„Korábban is terveztem már, hogy részt veszek utcai futóversenyeken, ahogy egyre több időm lesz, úgy tudom majd ezt is rendszeresíteni az életemben. Természetesen a távokkal óvatos leszek. Egy meccsen 10 kilométert minimum futok, ugyanakkor a hirtelen irányváltásos, rövid sprinteléses futások nem összehasonlíthatóak egy hosszú távú verseny kihívásaival” – ismerte el Roland, aki szerint a maraton túl nagy kihívás lenne számára. Legalábbis egyelőre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik