Jótékonyság: hét maratonit futott le hét nap alatt hét kontinensen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.24. 16:03
Május 1-jén látható a Travel Channelen a „Maratoni kihívás" című műsor: a tévécsatorna egyik műsorvezetője, Rob Bell öt társával egy hét alatt hét maratont futott le januárban, az Antarktisztól indulva egészen Ausztráliáig. Kezdeményezésükkel két, fogyatékos gyermekek sportolását támogató alapítvány számára gyűjtöttek pénzt, hogy lehetőséget biztosítsanak a gyermekeknek a rendszeres sportolásra. A most induló műsor bemutatja, mivel kellett megküzdeniük a hét megterhelő nap során, milyen 42 kilométert futni sarkköri hidegben vagy épp 40 fokos hőségben.  

 

Rob Bell és öt jó barátja az Antarktiszon kezdte, másnap Dél-Amerikában Punta Arenas, aztán az észak-amerikai Houston, majd London, ezután Kairó és Szingapúr következett, végül Ausztráliában, Sydney-ben fejezte be a kihívást.

Az Antarktiszon épp nyár volt, ennek ellenére süvítő szélre és metsző hidegre számított a csapat, de szerencsére a vártnál kellemesebb klíma fogadta őket, és a pingvinek személyében nézőközönségük is akadt. A chilei Punta Arenas-t találták a legideálisabbnak, gyönyörű tengerpart mentén futottak, miközben a vízben delfinek ugráltak, és egy kutya is melléjük szegődött az útjuk során. Londonban azonban úgy tűnt, egyiküknek fel kell adni a megmérettetést a bokasérülése miatt. Kairóban már megelőzte őket a hírük, és szurkolók százai fogadták őket, sokan csatlakoztak is hozzájuk. A legnehezebb a szingapúri maraton volt: a levegő páratartalma elérte a 95 százalékot, az aszfalt olvadozott, így a futás a puha vajon való átgázoláshoz hasonlított. Mivel ez már a hatodik maraton volt, többen alulhidratált állapotban voltak. A súlyos kiszáradás nagyon komoly veszélytényező, de szerencsére senki sem került kórházba.

Rob és társai ezzel a saját finanszírozású kezdeményezéssel jótékony célt szolgáltak, két alapítványnak gyűjtöttek pénzt: A brit KEEN London fogyatékos gyerekek sportolását támogatja, az ausztrál John Maclean Foundation (JMF) szervezet tolószékes fiataloknak segít, hogy a rendszeres mozgás a mindennapi életük része legyen.

Rob Bell az Antarktiszon...
Rob Bell az Antarktiszon...
... és Sydney-ben
... és Sydney-ben

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik