Gyulai Memorial: Márton Anita hat dobásából öttel nyert volna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.04. 18:30
Márton Anita egészen kiváló sorozatot produkálva, 19.48 méteres eredménnyel megnyerte a női súlylökést a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon Székesfehérváron, ahol női 400 gáton kikapott az olimpiai bajnok Dalilah Muhammad, míg férfi 100-on Justin Gatlin 10 másodpercen belüli idővel diadalmaskodott.

A férfi kalapácsvetés magyar szempontból kevés igazi örömet tartogatott, női súlylökésben viszont arra lehetett számítani, hogy hazai győzelem születik, mivel a mezőnyben egyértelműen az olimpiai bronzérmes magyar számított a legjobbnak.

Az idényt remekül kezdő, ám azóta kicsit visszafogottabb eredményeket produkáló Márton Anita már az első sorozatban jelezte, hogy ezúttal nagy eredményre lehet számítani tőle. Elsőre 18.27 méterrel nyitott, ami „bemelegítésnek" több mint biztató volt, majd másodikra már 19.23 métert lökött. A magyar dobó tulajdonképpen végig magával versenyzett, s ugyan a harmadik és negyedik sorozatban nem javított, ötödikre ismét kiválóan beletalált a dobásba, így 19.48 méterrel diadalmaskodott.

Márton fölényére jellemző, hogy a hatból öt dobásával megnyerte volna a viadalt, melyen utolsóra 19.23 métert ért el.

„Nagyon örülök a győzelemnek, s annak, hogy jó sorozatot tudtam dobni – nyilatkozta a verseny után Márton. – Volt egy nehezebb időszakom, de úgy tűnik, sikerült kilábalnom belőle. A fő cél továbbra is a londoni világbajnokság."

A férfi 100 méter előtt nagy kérdés volt, hogy a veterán, 35 éves Justin Gatlin a másfél hete rendezett amerikai bajnokságon aratott sikere után mennyire eresztett le, s milyen eredményre képes a címvédő Akani Simbine ellen.

A 2004-es olimpia arany-, a tavalyi riói játékok ezüstérmese keddi futása alapján tartja kiváló formáját, a rajtgépből valósággal kirobbant, s végig kiváló tempóban futott, így óriási csatában, Simbinét egy századdal megelőzve megnyerte a viadalt, méghozzá kiváló, 9.98 másodperces idővel.

A női 400 gát olimpiai bajnokának ugyanakkor láthatóan még nem sikerült kipihennie az amerikai válogatót és a kontinensváltást. Dalilah Muhammad ugyanis az utolsó 50 méterre elkészült az erejével, végül csak harmadik lett. A győzelmet honfitársa, Kori Carter szerezte meg 54.22 másodperces versenycsúccsal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik