Gyulai Memorial: a 800 méter világcsúcstartója is rajthoz áll!

MTI MTIMTI MTI
2016.06.07. 13:48
null
David Rudisha tavaly így ünnepelte világbajnoki címét (Fotó: Reuters)
Újabb világsztár indulása vált biztossá a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjon, mivel a férfi 800 méter világcsúcstartója, a kenyai David Rudisha is vállalta a szereplést.

 

Mint azt Spiriev Attila sportigazgató a keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az olimpiai és világbajnok futó először látogat Magyarországra.

Rudisha 2010-ben javította 1:41.09 percre a legendás Wilson Kipketer – akkor már 13 éves – 1:41.11-es világcsúcsát, egy héttel később pedig 1:41.01-re faragta a legjobb időt. A kenyai középtávfutó az érvényben lévő, 1:40.91 perces rekordot a londoni játékok döntőjében futotta.

Spiriev Attila a „világ valaha volt egyik legnagyobb futójának” nevezte Rudishát, akinek a nevéhez fűződik minden idők nyolc legjobb eredményéből hat, s aki nagy világverseny döntőjében
verhetetlen.

A már korábban bejelentett Asafa Powell mellett újabb két 100-as induló vált ismerté: a 9.85 másodperces egyéni csúccsal rendelkező amerikai Mike Rodgers, illetve a katari színekben versenyző, 9.91-gyel idei ranglistavezető Femi Ogunode is részt vesz a július 17–18-i székesfehérvári viadalon.

Gyulai Márton versenyigazgató a korábban bejelentett indulókról elmondta, hogy három világcsúcstartó, hat olimpiai és kilenc világbajnok részvétele már eddig is biztos volt. Közülük kirobbanó formában van a 400-as grenadai Kirani James és az ukrán magasugró, Bohdan Bondarenko, mindketten sorra nyerik a versenyeket a Gyémánt Ligában.

Az idén először kétnapos Gyulai Memorial műsorában 19 nemzetközi versenyszám szerepel, ilyen sokat még nem rendeztek a nagydíj 2011 óta íródó történetében. Emellett lesznek nemzeti
versenyszámok is.

Idén sem marad ki a programból a hagyományosan nagy népszerűségnek örvendő „TE mennyit futsz 100-on?” elnevezésű verseny, amelyben bárki kipróbálhatja, mennyi idő alatt teljesíti a klasszikus távot.

Jegyek a Ticket Express országos hálózatában, illetve a tex.hu oldalán kaphatók. Az előnapra a belépés ingyenes.

 

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek