Csupasport: lábtörése után visszatért, és nyert a Korinthosz 80 kilométeres távján

Vágólapra másolva!
2022.08.09. 18:44
null
Fotó: Csupasport
Sérülése után Szkridon Gellértnek ez volt az első ultraversenye, és 06:46:08-as idővel az első helyen ért célba.

 

– Ötödik alkalommal ért be a célba a Korinthoszon, de először sikerült a győzelem.
– Szinte hazajárok a Korinthoszra, ez a kedvenc versenyem – mondta a Csupasportnak Szkridon Gellért. – Márkus Öcsiék beleteszik szívüket-lelküket a rendezésbe, le a kalappal előttük, remek eseménnyé nőtte ki magát. Kiváló a légkör, családias a hangulat, a legjobb futók vesznek részt. Mi kell még? Való igaz, korábban kétszer teljesítettem a százhatvan kilométeres távot, és immár háromszor a nyolcvanasat. Kétezertizenhatban futottam először a nyolcvan kilométert, majd a következő évben is ezt teljesítettem, kétezertizennyolcban és kétezertizenkilencben aztán a százhatvanason értem célba. Kétezerhúszban száz kilométernél fáradásos törés miatt abba kellett hagynom a versenyt, tavaly pedig segítőként vettem részt az eseményen, az érsekcsanádi frissítőponton dolgoztam. Most a sérülésem után ismét futottam, nem is sikerülhetett volna jobban.

– A verseny előtt gondolt arra, hogy akár győzhet is?
– Egyáltalán nem fordult meg a győzelem a fejemben, mivel a rajtnál tudtam, hogy vannak nálam sokkal jobb futók is a mezőnyben. Ott volt Szabó Gábor, aki remek eredményeket ért el az elmúlt huszonöt évben, de megemlíthetem Puskás Mátét, aki az utóbbi időben sorra nyerte a versenyeket. Előzetesen kettejüket tartottam a legesélyesebbnek, aztán az első frissítőpontnál sikerült elhúznom, a depózásnál nyertem egy kis időt. Negyven kilométernél elkezdtem lassulni, arra számítottam, hogy beérnek, ám nem így lett. Talán a meleg őket is megfogta, én is amiatt lassultam le.

A teljes interjút elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik