Becsüljük meg – Vincze Szabolcs jegyzete

Csak remélni tudom, hogy senki sem keseredett el különösebben Baji Balázs pénteki, 110 gátas Európa-bajnoki nyolcadik helye miatt. Mert valójában nincs miért elkeseredni.

A futam után ő maga mondta, hogy ilyen az élsport: ha hibázol, azonnal jön a büntetés. Londonban neki sikerült, más hibázott, Berlinben pedig másnak sikerült, ő hibázott.

Három dolgot azért érdemes megrágni, hogy a kívülállók is a helyén tudják kezelni az eredményt. Az egyik, hogy a tavalyi világbajnoki bronzérem Baji Balázs pályájának eddigi csúcsa volt, amiről ő maga is azt mondta, hogy nehéz lesz megismételnie – elvárni tőle pedig nem is szabad. A másik, hogy Baji az első magyar sprinter a sportág történetében, aki sorozatban három Eb-döntőben rajthoz állhatott, hiszen ott volt már 2014-ben Zürichben, ahol negyedik lett, aztán jött a 2016-os amszterdami ezüstérem, Berlinben pedig a nyolcadik hely. Ez még úgy is nagyon nagy szó, hogy 2010 előtt nem kétévente, hanem négyévente rendezték a kontinensbajnokságot.

És a végére hagytam azt az adatot, amely szerintem a leginkább sokatmondó: Baji Balázs az egyetlen sprinter, aki ott volt a legutóbbi három Európa-bajnokság döntőjében. Kétszer vele volt a francia Pascal Martinot-Lagarde és Aurel Manga, a lengyel Damian Czykier és az orosz Szergej Subenkov, aki 2016-ban az oroszok eltiltása miatt nem utazhatott Hollandiába, de háromszor senki sem futott vele.

Ez is jól mutatja, hogy az atlétikában mennyire elképesztően erős a konkurencia, talán nincs is még egy sportág, ahol ennyi nemzet küzd meg egymással érdemben, ennyi ország képes kiállítani valakit az egyre erősödő mezőnyben.

És mi elmondhatjuk, hogy van a kontinensviadalon egy stabil döntősünk az egyik legnehezebb versenyszámban, egy sprintszámban, akivel világszinten is számolnak a riválisok. Akiért mi, magyarok is izgulhatunk, akiért érdemes odaülni a tévé elé, hiszen bárkivel felveszi a versenyt.

Becsüljük meg, amíg van.