Bécs-Pozsony-Budapest: Zabari a végső győzelem kapujában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.10.22. 15:03
A címvédő Zabari János nyerte a Bécs–Pozsony–Budapest ultramaratoni futóverseny keddi, utolsó előtti szakaszát, így összetettben tovább növelte előnyét.

A Tata és Budakeszi közötti negyedik, 59 kilométeres táv elején a második Bécs–Budapest versenyén résztvevő Belej Bálint remekül kezdett. Mintegy fél órán át a kirobbanó formában lévő Zabari János előtt futott, aki csak a viadal legnagyobb emelkedője után, Agostyánnál tudta megelőzni riválisát.

Ettől kezdve Zabari szakaszgyőzelméhez nem fért kétség, és összetettben akkora előnyre tett szert, hogyha sérülés miatt nem kényszerül feladni az utolsó szakaszt – a szerdai Budakeszi–Budapest közötti félmaratonit –, akkor megnyeri a versenyt.

Bogár János az etapon harmadikként ért célba és összetettben is őrzi harmadik helyét.

ATLÉTIKA, BÉCS–POZSONY–BUDAPEST ULTRAMARATONI
4. SZAKASZ, TATA–BUDAKESZI, 59 KM
EGYÉNI

1. Zabari János 4:37:15 óra
2. Belej Bálint 4:46:39
3. Bogár János 5:07:17
VÁLTÓ
1. Dover Nyelviskola (Jenkei Péter, Józsa Gábor, Rezessy Gergely, Tóth Tamás) 3:36:58 óra
2. Duna Aszfalt Tiszakécske (Badar Gergő, Csernus Csaba, Kapitány Zoltán, Szőlősi Renátó) 3:45:57
3. ELTE Sashegyi Gepárdok (Beda Szabolcs, Deli Gergely, Pach Péter, Varga Dániel) 3:46:14

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA
EGYÉNI

1. Zabari János 22:51:38 óra
2. Belej Bálint 23:37:09
3. Bogár János 25:23:00
VÁLTÓ
1. Dover Nyelviskola 17:20:11 óra
2. ELTE Sashegyi Gepárdok 18:13:20
3. Duna Aszfalt Tiszakécske 18:28:48

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik