Atlétikai vb: nyolc olimpiai bajnok az amerikai csapatban

Vágólapra másolva!
2017.07.25. 12:07
Nyolc olimpiai bajnok került be az Egyesült Államok 132 fős válogatottjába, amely augusztus 4. és 13. között a londoni atlétikai világbajnokságon szerepel.

Christian Taylor, Ryan Crouser, Michelle Carter, Tianna Bartoletta, Jeff Henderson, Dalilah Muhammad, Kerron Clement és Matthew Centrowitz is olimpiai bajnokként áll rajthoz a brit fővárosban.

A csapatból négyen címvédőként érkeznek a versenyre, míg 39 versenyzőnek van olimpiai és/vagy világbajnoki érme. A 132 sportolóból 77 volt ott a 2012-es londoni olimpián, közülük tizenhárman végeztek dobogós helyen. A vb-t az öt évvel ezelőtti ötkarikás játékokra megépített stadionban rendezik.

A sportági erőviszonyoknak megfelelően minden bizonnyal ezúttal is gyakran állhatnak majd dobogóra az amerikai altéták, elsősorban 100 méter gáton – a világcsúcstartó Kendra Harrison révén –, a váltókban, hármasugrásban, súlylökésben, illetve a további női számokban 400 méter gáton és távolugrásban számíthatnak kiugró eredményre.

A szakértők szerint a riói olimpián nagyszerűen teljesítő, 32 érmet, közte 13 aranyat szerző amerikai atléták Londonban is hasonlóan eredményesek lehetnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik