Atlétika: Yohan Blake is ott lesz a Gyulai-emlékversenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.06.06. 12:14
A 100-on és 200-on olimpiai ezüst-, a 4x100 méteres váltóval pedig aranyérmes jamaicai Yohan Blake is rajthoz áll július 10-én a Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjon.

A szervezők a csütörtöki sajtótájékoztatón jelentették be, hogy sikerült megállapodniuk a 2011-es tegui világbajnokságon két aranyérmet nyerő sprinterrel, aki egy kisebb csapattal együtt érkezik majd Budapestre.

„Hosszú hónapok tárgyalássorozatán vagyunk túl, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen szenzációs atléta érkezését jelenthetjük be” – mondta Spiriev Attila, a verseny sportigazgatója. Hozzátette: további világsztárokkal is tárgyalásban állnak, így elképzelhető, hogy még nagy nevekkel bővül a rajtlista.

A Szörnyeteg becenévre hallgató Blake egy videoüzenetben köszöntette a magyar szurkolókat, mindenkit arra biztat, hogy látogasson ki a viadalra, és drukkoljon neki. Blake érkezésével jó esély van rá, hogy megdől a szintén jamaicai Asafa Powell 9.86 másodperces, 2011-ben felállított versenycsúcsa. A 23 éves Blake – aki 2010 augusztusa óta egyedüliként tudta legyőzni világcsúcstartó honfitársát, Usain Boltot – 100 méteren áll majd rajthoz a harmadik alkalommal rendezendő Gyulai István Memorial záró számában.

Blake a 4x100 m-es jamaicai váltóval olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó, elsőként ez a négyes futott 37 másodpercen belül a világon. 200 méteren egészen elképesztő, 19.26 mp az egyéni csúcsa, aminél szintén csak Usain Bolt futott gyorsabban ebben a versenyszámban, és ő is csak egyetlenegyszer. A csodafutó Blake 2011-ben, a dél-koreai Teguban rendezett vb-n 21 évesen szenzációs futással nyert 100 méteren: ilyen fiatalon még soha senki nem állt a dobogó tetejére ebben a versenyszámban. A szupersztár nem titkolt célja, hogy az augusztusi, moszkvai atlétikai világbajnokságon újabb aranyérmet nyerjen ezen a távon. Egyéni csúcsa 100 méteren 9.69 mp, ennél jobb időt csak honfitársa és állandó edzőpartnere, Usain Bolt futott. Mindketten a világhírű edző, Glenn Mills tanítványai.

Gyulai Márton versenyigazgató elmondta, a mostani viadal azért is különösen fontos, mert az idén töltötte volna be 70. életévét édesapja, a verseny névadója, Gyulai István, az egyik legismertebb és legelismertebb magyar sportdiplomata, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség egykori főtitkára és másfél évtizedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára, nem utolsósorban 28-szoros magyar bajnok atléta.

A szervezők május 22-én jelentették be, hogy az olimpiai és világbajnok 400-as Sanya Richards-Ross és a vb-címvédő 110 gátas Jason Richardson is indul a versenyen.
Az már korábban eldőlt, hogy az idei Gyulai István-emlékverseny a nemzetközi kalapácsvető-sorozat egyik állomása is lesz, az olimpiai bajnok Pars Krisztián mellett a 2008-as ötkarikás aranyérmes szlovén Primoz Kozmus, valamint a 2013-as ranglistavezető cseh Lukás Melich is dobókörbe lép a Puskás Ferenc Stadionban.

A belépők 90 százaléka 500 forintos regisztrációs díj ellenében kapható a Ticket Express irodáiban, míg a három kiemelt szektorba június 20-ig akciós, 3990 forintos jegyeket lehet váltani.

A Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíjat az M1 július 10-én 20.15 és 21.30 között élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik