Atlétika: az NBA-váltó és Wozniacki is futott New Yorkban

Vágólapra másolva!
2014.11.03. 09:53
A teniszező Caroline Wozniacki és az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) váltója is teljesítette a távot vasárnap a New York City Maratonin.

A volt világelső dán játékos 3:26.33 óra alatt ért célba, alig egy órával a női győztes kenyai Mary Keitany mögött (2:25:07). Wozniacki – akinek a célban a jelenlegi világranglista-vezető amerikai Serena Williams gratulált elsőként – futásával egyben adományokat is gyűjtött a Team For Kids nevű csoport nevében, amely a hátrányos helyzetű gyermekeket támogatja.a női győztes kenyai Mary Keitany mögött (2:25:07). Wozniacki – akinek a célban a jelenlegi világranglista-vezető amerikai Serena Williams gratulált elsőként – futásával egyben adományokat is gyűjtött a Team For Kids nevű csoport nevében, amely a hátrányos helyzetű gyermekeket támogatja.


Az NBA-váltóban 24-en vágtak neki a csaknem 42 kilométernek, az első öt kilométert Adam Silver főigazgató vállalta magára, aki 2002-ben és 2010-ben már lefutotta a teljes távot is.

A 4 óra 48 perc alatt beérkező stafétában helyet kapott a Hírességek Csarnokába beválasztott Chris Mullin és Nate Archibald is, az utolsó tag pedig a nyolcszoros All-Star-válogatott center, Dikembe Mutombo volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik