Atlétika: világcsúccsal rajtolt a Lehetetlen Játékok

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.06.11. 21:33
null
Karsten Warholm volt az egyedüli induló a versenyszámában (Fotó: AFP)
Még nem indult el újra az atlétikai Gyémánt Liga, de Oslóban, az eredeti verseny idejében zárt kapuk mögött megrendezték a Lehetetlen Játékokat.

Karcsú, főleg skandináv mezőny indult az oslói Lehetetlen Játékokon, melyet a naptárból a járvány miatt törölt Gyémánt Liga-viadal helyett rendeztek, de egyrészt végre élő atlétikai versenyt nézhettünk, másrészt akadt néhány érdekes szám. Mindenekelőtt a férfi rúdugrás, ahol összecsapott egymással a világcsúcstartó svéd Armand Duplantis és a korábbi rekorder, az otthon, a saját hátsó kertjében versenyző Renaud Lavillenie, aki három magasságot is csak az utolsó kísérletre vitt át, az 586-ot pedig már harmadikra sem, így újra Duplantis nyerte a párbajukat, aki ezúttal nem tudott hat méter fölé ugrani. Lavillenie egyébként már néhány nappal ezelőtt teljesítette az ugrásokat, ám ezt csupán most, a viadal közben hozták nyilvánosságra – a francia már tévéből nézte Duplantis mostani próbálkozásait.

A három Ingebrigtsen testvér közül a középső, Filip előbb megnyerte az 1000 méteres síkfutást új norvég rekorddal (2:16.46), majd két testvérével, Henrikkel és Jakobbal félig virtuálisan összecsaptak a Nairobiban futó kenyaiakat vezető Timothy Cheruiyot csapatával 2000 méteren, amit végül a legfiatalabb testvér, Jakob nyert 4:50.01-es Európa-csúccsal, több mint másfél másodpercet javítva a brit Steve Cram 1985-ös, Budapesten elért eredményén (4:51.39).

A versenyszámában egyedül induló norvég Karsten Warholm megkísérelte a 300 méteres gátfutás világrekordját megdönteni, amit a brit Chris Rawlinson tartott 2002 óta 34.48-cal, és nem is akárhogy sikerült neki, mezőny nélkül is 33.78-at futott.

A következő nagyobb nemzetközi atlétikai versenyt Zürichben rendezik július 9-én, az idei Gyémánt Liga pedig a jelenlegi tervek szerint augusztus 14-én rajtol Monacóban, és október 17-én ér véget Kínában.

LEHETETLEN JÁTÉKOK, OSLO
Férfiak. 1000 m.
1. Filip Ingebrigtsen (norvég) 2:16.36. 2000 m. 1. Jakob Ingebrigtsen (norvég) 4:50.01 (új Európa-csúcs, régi: Steve Cram (brit) 4:51.39, 1985). 300 m gát: 1. Karsten Warholm (norvég) 33.78 (világcsúcs, régi: Chris Rawlinson (brit) 34.48, 2002). Rúd. 1. Armand Duplantis (svéd) 586, 2. Renaud Lavillenie (francia) 581. Diszkosz. 1. Daniel Stahl (svéd) 65.92. Súly. 1. Marcus Thomsen (norvég) 21.03

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik