Atlétika: több százan futottak a nők jogaiért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.30. 18:48
Címkék
Nők százai vettek részt Kairóban a férfiak részéről velük szemben megnyilvánuló erőszak elleni tiltakozásul és a nők köztéri sporttevékenységének nagyobb elfogadottságáért megrendezett utcai futóversenyen – jelentették hírügynökségek pénteken.

A résztvevők ezzel szerettek volna szembeszállni az egyiptomi társadalom konzervatív normáival, amelyek nem fogadják el a nők köztéri sporttevékenységét.

A nyolc kilométer hosszú távot 39 perc alatt teljesítő, és harmadiknak célba érő 52 éves Amani Halílí azt mondta nyilatkozatában, azért vett részt a versenyen, hogy minden nőnek lehetősége legyen köztéren futni anélkül, hogy félnie kellene.

Egyiptomban először rendeztek ilyen jellegű versenyt.

A Thomson Reuters Alapítvány – a Reuters hírügynökség jótékonysági szervezete – tavalyi felmérése szerint Kairó a világnak a nők számára legveszélyesebb nagyvárosa, ahol nincs számukra megfelelő védelem a szexuális erőszak és bizonyos káros kulturális szokások ellen, továbbá nem férhetnek hozzá számos egészségügyi és pénzügyi szolgáltatáshoz sem.

Az eseménnyel kapcsolatban egy másik résztvevő azt mondta, számára a pénteki futóverseny arról szól, hogy a nők is ugyanúgy bármit megtehetnek, mint a férfiak, és senki sem akadályozhatja meg őket többé abban, hogy azt csináljanak, amit szeretnének.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik