Atlétika: Tábori László rajtszáma a világörökség része

MTI, I. SZ.MTI, I. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.10.28. 14:40
null
Tábori László (balra) Ken Wood és Rózsavölgyi István társaságában 1956 májusában (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA, korábban IAAF) világörökségi gyűjteményének része lett Tábori Lászlónak, a mérföldes futás és az 1500 méter egykori klasszisának 9-es versenyzői rajtszáma.

A kassai születésű atléta ezt a számot viselte a mezén, amikor 1955-ben – a világon harmadikként – áttörte a négyperces álomhatárt egy mérföldön. A londoni viadalon viselt és megőrzött 9-esre lányai bukkantak rá, s ők ajánlották fel a WA világörökségének – számolt be a fejleményről a főleg olimpiai sportágakra szakosodott insidethegames.biz.

Karrierje során három világcsúcs fűződik a nevéhez, kettőt a legendás 4x1500 méteres váltó – Iharos Sándor, Rózsavölgyi István és Mikes Ferenc – tagjaként ért el. Az 1956-os olimpián 1500 méteren negyedik Tábori Melbourne-ből nem tért haza, hanem Kaliforniába költözött, ahol folytatta sportolói karrierjét, majd edzői pályára lépett. Legismertebb tanítványa a kétszeres maratoni világcsúcstartó Jacqueline Hansen, közös munkájuk elismeréseként a New York-i szaklap, a Runner's World 1979-ben az év edzőjének választotta.

Tábori László 86 éves korában, tavalyelőtt hunyt el Los Angelesben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik